Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja
s akkor ide kerültek Bagotáról a juhnyájak. Főként a nagyobb létszámú jószággal rendelkező gazdák hajtották ide állataikat, a város „köznyájai" és a „magatarti juhászok" falkái Pródon maradtak. A közös legelőn a városi gazdák juhain kívül 10-15 idegen juhász nyaralt évenként. A nagyjószág mindig a legjobb legelőt kapta, a juhoknak a gyengébb területekkel kellett beérniük. A feles juhászok valamelyik környékbeli uradalomban béreltek legelőt, s abból egy részt felfogtak kaszálónak. Jó időjárás esetén itt megtermett a téli takarmányuk. Kaszálás után ezt a területet is legeltették, tarlószabaduláskor pedig a megművelt és felszabaduló határrészeken járathatták a juhokat. 1931-32-ben a még megmaradt közös legelőket is ki akarták osztani, ezt a nagyobb juhtartó gazdák kezdeményezték, de a lakosság nagyobb része leszavazta. Hajdúnánáson az első világháború előtt volt a gazdáknak 18-20 ezer juhuk, ebből 1-2 ezer birka. A háború alatt ezek a gazdák általában tönkrementek, s a juhállomány egyharmadára csökkent. A kisbirtokos juhtartó gazdák a saját legelőjükön készítettek maguknak hodályt, kunyhót és hozzákezdtek a juhászat mellett sertést, pulykát is tartani. Erre meg a szomszédos uraságok kezdték félteni a maguk legelőjét, összevesztek a kis juhtartó gazdákkal, akik tanyájuk körül saját területüknél nagyobb legelőt foglaltak. (M. M.) A nagyobb tőkés juhászok száma 1918-tól kezdett fogyni. A „kisjuhászok" az uraságnál nem tudtak elhelyezkedni, s 15-20 birkájukkal jártak ki a legelőre. A parasztemberek kezdtek lemondani a juhtartásról, kényelmesebb életre vágytak. A juhászoknak nem volt kitől vállalni juhot, így a magukét kezdték szaporítani. Nem maradt mindegyiknek nyáj, akinek nem volt mit őrizni, gyakran parasztember lett, de néha meg is gazdagodott. Ha a volt kommenciós juhász vett magának házat a városban, felhagyott a juhászság-' a juhokat eladta, vett azok árán tehenet, szekeret, s azokhoz bérelt földet. Tavasszal azért el-elment juhokat nyírni. Kétheti nyírásból vehetett egy tehenet. A juhászságnak, mint életformának a végét jelenthették a kisebb-nagyobb káresetek, vagy néha tragédiák. Ha farkas pusztította a nyájat, a gazda elvette a juhásztól a hiányzó birkákat, a juhászt meg elküldte. Ilyenkor a juhász végigjárta a legelőt, mindenki adott neki egy birkát, s ha tudta, kezdhette elölről az életet. 1911-re kisebb mértékű emelkedést (7839 db), majd az első világháború idején ismét csökkenést (1919-ben 3542 db) látunk. Az állatállományt súlyos károk érték a második világháború alatt, amikor a juhok száma 90 %-kal esett vissza. Az 1870-es jószág létszámot csak 1959-ben sikerült túlszárnyalni, amikor a juhok száma 13787 darabra nőtt, s ebből az egyéni gazdák 8418 birkával rendelkeztek. Az egyéni gazdák birtokában lévő állatok száma 1969-re nem emelkedett, de a termelőszövetkezeteké több mint duplájára (28940 darabra) nőtt. 1 8 A második világháború után Hajdúnánáson rengeteg volt a jószág. Ez időben Vitányi Imre gulyásnak 900 jármos ökör volt a kezén. A második világháború után álla18 Poór János i. m. 318. 4 25í-
