Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 7. A „tudós" pásztor

útálta a rühöt, amit a juhok gyakran megkaptak. Büdös volt neki a rühzsíros katulya, ezért otthagyta apját és elment „cselédnek". Nagyjószág mellett szolgált a böszörményi Pródon, majd Török Imre számadó gulyás hívására átment Nánásra bojtárnak. Már 14 éves korától, amikor elkerült az apjától és beállt gulyásbojtárnak, a maga keresetéből tartotta el és ruházta magát. Gazdája a bére mellett jószágtartást adott számára. Itt 60 forint volt a fizetése, meg egy vagy két borjútartás. Nem szívesen jött Nánásra, mert úgy tudta, hogy az ottani legelőn nincs kút, a jószágot gödör kutakból itatják. Mégis itt maradt, s az őszi szétverések után évenként 70-80 forintért teleltetéseket vállalt. Legény korában 150 marha mellett telelt gazdáinál. Vásárolt egyesztendős borjút, azt tavasszal kihajtotta a legelőre, s amikor felzsendült, eladta, s az árából vett két soványát. Nősülésekor már három borjúja volt, azok árából a város szélén házat vásárolt. Ha valamelyik gazda elhívta teleltetni, úgy egyezett, hogy az övét is eltarthassa a gazdáéval. Egyszerre négy jószágnál többje mégsem volt. 1888-ban lett számadó, kevés haszonnal, mert a felelősségért minden jószág után csak 60-90 krajczárt fizettek neki a gazdák. Öregségére, mint „tudós" pásztornak, aki nemcsak a jószágot, hanem az emberi betegségeket is gyógyítani tudta, széles körben megbecsülésben és tiszteletben volt része. Tudását és gyógyító tevékenységét kutatva többször megkerestük néprajzos társammal,* de minden alkalommal kitért az elől, hogy tudományának eredetét, amely talán az ősi táltos hitből származott, s a nála tapasztalt babonás eljárások konkrét formáit és eszközeit feltárja előttünk. A Hortobágy mellyéki pásztorok világában mint a régi pusztai tudós pásztorok, javas emberek talán utolsó képviselőjét véltük benne felfedezni. Ködös, misztikus lelki alkatának egyedülálló megnyilvánulásait töredékesen is feltárva, emlékét az utókor számára megőrizni igyekeztünk. Elbeszéléseit, vallomásait amennyire lehetett, szó szerint lejegyeztük, de a könnyebb érthetőség okából most rövidebbre fogva, kisebb módosításokkal a köznyelvi kifejezésformákhoz közelítve, a maga szavaival igyekszünk közreadni. „Mikor megházasodtam, 22 éves koromba' megfogadtak Nánásra gulyásnak. Tavasszal kimentünk a kunyhót reparálni, meg a kút környékét megtőteni. Mire eljött az este, elvégeztük félig-meddig a dógot, megmosakodtunk, megvacsoráztunk, magunkra vettük a bundát, leültünk a kunyhó elé és rágyújtottunk. Akkor azt mondja az egyik fiú: - János bátyám, nízze csak milyen kik lang megy arra felfelé, a Takács tanyája felé! - Apámtul meg nagyapámtul azt hallottam, hogy a pénz gyúl fel így, - mert Szent György-nap estéjén volt ez. Mán mikor odaníztünk, csak ippen a főd színén láttunk egy kis kik lángot. Azt mondom a fiúknak: -Hozzátok csak az ásót! Ástuk a fődet azon a helyen egísz íccaka, hajnalig. Akkor csak láttunk egy lábszárat, kéz szárat, meg fejt (koponyát). Mikor megtudta tőlünk Takács István, hogy mi van itt, ő mondBéres András akkoriban szintén pályakezdő muzeológussal. 4 126 *