Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Csárdák és pásztordalok

Csárdák és pásztordalok Az emberi kapcsolatok tartására kiváló lehetőséget adtak a csárdák. Az igazi pásztor a jószág mellett szeretett lenni, de mint mondták, a kocsmában érezte legjobban magát. Régen előfordult, hogy a pásztorok együtt mentek a csárdába mulatni. Elmentek szerdán és vasárnap kerültek haza. Ezt csak a számadók tehették meg. Egyébként behajtáskor, meg a jószág olvasásakor és a vásárok alakalmával jöhettek össze. Jó alkalom volt az is erre, amikor a pásztorkönyvet bemutatni mentek a gazdákhoz, vagy a hatósághoz, jelenteni a pusztán történteket, vagy beszámolni arról, hogy hány engedélyezett és valóban mennyi jószág van a pusztán. A bojtárok nem tudtak ilyen találkozókat megszervezni, nekik erre a számadótói engedélyt kellett kémi, de indokolt esetben is csak egy-egy napra kaptak eltávozást. (M. J-né) Adatgyűjtésünk előtt két esztendővel (1948-ban) volt Hajdúnánáson az utolsó gulyásbál. Ezt a Parasztpárt közreműködésével maguk a pásztorok rendezték. Az ilyen közös mulatságok 50 esztendővel azelőtt voltak szokásban. A pásztorokon kívül oda mások is mehettek. Vasfazékban főztek, kerekfejű kanállal ettek, a férfiak ott pásztortáncot jártak, amit a fiatalok is megtanultak. Ha a juhász éjszakára bezárta a juhokat a karámba, elmehetett a „menyecskékhez", vagy a csárdába. A parasztság egy részénél és magasabb társadalmi körökben elfogadott nézet volt, hogy a juhászok nem szerettek dolgozni, de más foglalkozási ágakban valójában nem is tudtak. Mint legenda, az emlékezetben Molnár László Nagykaprosról származó juhászról fennmaradt, hogy míg bojtárja bent mulatott a csárdában, addig 40 kost „elcsergetett" az uraság nyájából. Még akkor éjszaka ki is herélte, másnap azokat már nyírták is, hogy az uraság a bilyogról rá ne ismerjen saját juhaira. De Kaprosról keresni kezdte egy ember a juhokat és Molnár Lászlónál azokat felismerte. Két pandúr visszahajtatta a kosokat a nyájhoz. A juhásznak magának is volt 300 birkája, háza és földje, azokat kárpótlásként elvették tőle, mert a kiherélt kosok merinói fajtájúak, s abban az időben igen értékesek voltak. Többször megtörtént, hogy a csárdában a juhászok addig borozgattak, míg a közöttük folyó viták elmérgesedtek és egymással összeverekedtek. Csak úgy hullt a kampó a fejekre! A juhászok egyébként veszekedős emberek hírében álltak. Adatközlőnk egyik rokona négy évig ült verekedésért a börtönben. Mikor az a kampót „megkavarította" a feje fölött, már szaladt is ki a nép a csárdából. Egyszer még egy lakodalmas népet is kivert a vőlegény házából. (E. J.) A pásztorok leginkább behajtáskor, meg vásárok alkalmával jöttek össze, vagy amikor a Legelőtársulat vezetősége a legelőn a jószágok számát olvasta. Különösen a juhászok szerettek csárdába járni. Naphosszat elüldögéltek ott, de összejövetelük és a csárdában tartózkodásuk nem múlt el a szokásos és kedvelt dalaik, a jellegzetes pásztordalok énekelgetése nélkül. Ecsedi István Népi szövegek című közleményében fordul4 108 *