Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
kezeitől. - Ott voltak még középen a régi kézi szelelő rosta, a konkolyozó, még bölcső is, de még sok minden egyebek, mert a dédanyám, Ő mindent megőrizett. A dédanyám, még öregségében sem tudott pihenni, nem tudott munka nélkül meglenni. Tehenet tartott, a szérű is telve volt a sok szép sárgalábú, piros tarajú tyúkokkal, kakasokkal. Piacos napokon, mindenkor jó ebéddel várta haza a családját, mert mindegyik családja jó módú, tanyasi lakos lett. - Munkára, szorgalomra nevelte a családját. Még a legfiatalabb lánya is, ki mészáros Tar Istvánhoz ment feleségül és a férje hősi halott lett az első Világháborúban. Három gyermekével maradt özvegyen és nem csüggedt el. Asszony létére is folytatta a férje mesterségét, a két lányát a fiát is belenevelte mészáros mesterségbe, majd három húskimérésük is volt. Első mészárosai lettek a községnek és nagyon népszerűek voltak. De mindegyik testvér jobb módú, tekintélyes családok lettek. - Csak nagyapám maradt vagyontalan embernek. Ő, mint írástudó paraszt ember, nagy társadalmi hivatással élő, szintén népszerű ember volt, ahol inkább, csak tiszteletdíjakkal jutalmazták. Azokból pedig, aligha lehetett vagyont szerezni. Dédanyámról végül, a haláláról kell megemlékeznem. Még a nála töltött nyárnak a késő őszén hirtelen, váratlanul meghalt. A tyúkokat tojózta és úgy érte a hirtelen halála. - Arra is emlékszem, hogy anyám oda vitt a ravatalához, hogy Dédi fekszik a szép ágyban. A koporsója lett a szép ágy. Majd a nagynénénk költözött a házba. Későbbre is emlékszem, hogy ott jártam. Nyílva volt a szín kapuja, de a féltve őrzött dolgok elenyésztek. A dédanyámnál eltöltött időkről, már sok világos emlék él a fejemben. De nagyapámról is maradt emlékezetem abból az időből, mert ő is kedvelte az unokáját. Sokat mentem utána a Körbe, mert ott is volt hivatása, fenn ült a dobogón, ahol négy karszék volt az asztal körül. Vezetőségi tag volt és a Kör pénztárosa meg könyvtárosa. Gazdagabb volt a kör könyvtára, mint a községi. Mint gyerek, már akkor is tudtam gyönyörködni a sok szép könyv láttára. - A Millennium idején nagyon sok, gyönyörű könyv, sorozatok jelent meg, nagyapám kieszközölte, hogy a Kör megrendelje. Már lestem, mikor nagyapám kinyitotta a szekrény ajtaját, hogy láthassam. Talán, már ott, akkor ragadt rám a könyvek szeretete. Akkor még a kis öreg Kör állott a mai, híres Kör helyén, keresztben az Iskola közben. Régi, alacsony, zsindelyfedésű öreg épület volt, a padló vonala egyezett a külső járdaszinttel. Széles deszkapadlója már olyan kopott volt, hogy a görcsök kiálltak belőle. Szilágyi nagyanyám, ki 1858-ba született beszélte, hogy süldőlány korukban ott tanultak táncolni, meg a vándorszínészek benne játszották a Sárga csikót és a Falu rosszát. Úgy megmaradt emlékezetemben a sok öreg bácsi, hogy a hosszú kecskelábú asztalra könyökölve, kucsmával a fejükön, pipával a kezükben beszélgettek. Higgadtan, a pipaszárával nyomatékot adva a mondandónak, míg az alacsony mennyezeten, már állott a füst. Meg is volt már pecsételve az öreg épület sorsa. Sok volt már a tagság létszáma is, volt olyan család, hogy a nagyapa, az apa és a fiú is körtag volt. Abban az időben a Kör a második otthona volt a férfiembereknek és rangot is adott. - Azokat az embereket, akik nem voltak körtagok, nem is tartották egész embereknek. 70
