Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
A legnehezebb gazdasági időszakban, 1924-re el is határozták az új Kör létrehozását olyat, hogy ne valljon vele szégyent az Alsóvég, mert minden résznek a faluban, meg volt a saját Olvasó Köre. A legkritikusabb idők jártak akkor, a korona már inflálódott, a kör tőkepénze is értéktelenebb lett, és a nagyszámú tagság is szorult és a döntés megszületett. Az építési költség fedezéséhez a tagság búza adományokkal járult hozzá, a búza volt abban az időben a valuta. A legkevesebb ajánlás ötven kiló volt, de volt, aki öt mázsát ajánlott fel. Kora tavasszal 1924-ben, már el is lett tüntetve a kis öreg kör. Ki lett tűzve az Iskola közre nézve, hosszában az Árpád utcára az igen nagy terjedelmű, új épületnek az alapja. A vállalkozó fiatal mester, Gercsák József volt, az első vállalkozása. Dicséretre érdemes munkát is végzett. Alapásást, minden segédmunkát a Tagság vállalt. - Nagy lelkesedéssel dolgoztak az emberek, A lovas emberek hordták Hajdúböszörményből a téglát, a vályogot. Nyárára már álltak a falak, őszre vörös palamintázással, a palafedésű fedélszerkezet is. Következő, 1925-ös évben megjelent készre az új, nagy sárga épület kívülről, belülről a pádimentumos nagy, kis terem, konyha, mellékhelyiségek. Szép nagy deszka falborítású ajtókkal. Az új Kör abban az időben, megjelenésével Balmazújvárosnak dísze, az Alsóvégnek feltűnő, meghatározó pontja lett. Nagyapám szomorú, hogy a Kör elkészültét, melyért ő is sokat tett és lelkesedett érte, már nem érhette meg. Már előző évben is rekedt volt a hangja, 1924 tavaszán gégerákkal, Pestem megoperálták. Mikor hazajött, a nyakán egy kerek, fényes valami volt. Mikor beszélt, az ujját mindég odatette, mégis, alig lehetett érteni a szavát. Én úgy sajnáltam akkor nagyapát. - Még akkor is eljárt az épülő Körhöz, házához is jártak, nézték a papírokat és még akkor is foglalkoztatták az építéssel felmerülő gondok. Végül, mint gyerek éppen ott voltam mellette, mikor kint ült a tornácon a nagy lócán, a doktort várta. De nem a nagy doktor jött, aki kezelni szokta, az távol volt, egy másikra bízta addig nagyapámat. Bevitték az ágyra, az orvos a csipeszbe fogott vattával kezelte a sebét. De az erős lélegzésre a vatta a tüdőbe került. Emlékszem, hogy kiáltott az orvos, „Vizet, vizet, ne dévánkozzanak." De nagyapámon már nem tudott segíteni, ott hirtelen meghalt, az orvos hibájából. Arról nem tudok, lett e következménye. Emlékszem, hogy a koporsójában a tajtékpipáját mellé helyezték, mert az volt a nagyapám kívánsága. A temetési szertartása a templomba volt. A gyászkocsi a koporsóval a templom előtt állt. Mi a kisseb unokák, a gyászkocsi után álló szekér kasfarában ültünk. Úgy mentünk a temetőbe. Emlékszem, ahogy a vastag akácfa fejfát állították le a nagyapám fejéhez. Legutóbb, már csak én kerestem fel a sírját, De a vastag akácfa fejfának, azóta elporlasztotta az idő a tövét. Legutóbb már a fejfa is eltűnt. így válik minden enyészetté. Mint az a sok ősi holmi, melyeket még a dédanyám is, oly híven megőrizett. Mindeneknek, csak az emléke él. Nagyapám halála után a nagybátyám költözött a házhoz. Szüleim újra visszaköltöztek az apai házhoz. De a következő esztendőben már annyira mentek, hogy a Bordás közben egy 71
