Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Már az egyszerű, két ember által hordozható masina is nagy haladást jelentett. A kelepcéje kifújta a port, szemetet, a különböző rosták széjjel- választották a tiszta búzát az ocsútól. El is terjedt rövid idő alatt. - Majd azt követően megjelent a kezdetleges, szalmatüzelésű kazán a cséplőgéppel. Azt még külön a kazánt, a cséplőgépet lovakkal vontatták, egyik portáról a másikra és a szomszédok, az atyafiak kalákába látták el a gépnél a munkát. - A munkát, mellyel addig hónapokon át bajlódtak, a kis gép már pár nap alatt, tisztára elvégezte. Helyére került a tiszta mag, a szalma, a törek. - Ez már nagy áldás lett a parasztságra. - De a technika ezen a téren is továbbfejlődött. Rá rövid időre megjelent a nagyobb méretű, magánjáró, szintén szalmatüzelésű cséplőgép. Ez a kazán már húzta maga után a cséplőt, a pakkal megrakott szekeret, de már nem tudott a portákon megfordulni. Akkor már a hatóságok is megtiltották a tűzveszély miatt az udvarokon a cséplést. A határban nagyobb, összefüggő tarlókon lógert létesítettek és ott szépen, sorjába hordták, rakták össze az asztagjaikat a lakosok. Ott már megszűnt a kalákába való munka a cséplőgépnél. Ott már szervezett cséplőmunkások végezték a munkát, váltakozó percentekért. A lakosok pedig, ahogy rájuk került a sor, úgy szállították haza a magot, a termést, majd a szalmát, a töreket. - A betakarítás terén, az addigi többszázados maradiság után, ez a félszázados fejlődés, forradalmi haladást jelentett. Úgy szintén, a mezőgazdasági termelés terén is, eltűnt a fa gerendelyes eke, korszerűbb vasekék keletkeztek, megjelentek a hengeres vetőgépek. A lókapák meg, különösen nagy lépést jelentettek a kapás növények termelése terén. Megszűnt a maradiság, mikor elszórták a tengeri magot a tarlón, aztán leszántották és ha kelt, hancsikra megkapálták, aztán kézikapával töltötték. Nagyjából megidézve a félszázad fejlődését, melyeket én már csak hallomás után idéztem, de majd a követő félszázad további fejlődését megéltem. Maradok még az öreg dédanyám portáján, negyedik évesen a nyárnak a nagy részét nála töltöttem, mert anyám is sokat a határban dolgozott apám mellett. Anyai nagyanyám, Király Julianna is, le volt kötve a házimunkával A dédi meg kedvelte a kis unokáját, még hozzá kényeztette is. - így meg is maradt bennem a nála töltött idő kedves emléke. Eleinte féltem a kakasoktól, de mikor a dédi elvágta a nyakát, mégis megsajnáltam, már akkor is jó szívem lehetett. De nem is sokáig uralkodtak felettem, mikor a kis ostor a kezembe volt. Rájuk nőttem azon a nyáron. Az eprészésnél sem féltem már tőlük, mert az epret is szerettem, különösen a tüdőszínűt, az volt a jobb eper. Szép három eperfa volt, ha rá emlékszem. Úgy megmaradt az emlékezetemben a nagykapus szín, mert ha annak a kapuját akkor lezárták volna és ma felnyitnák, az mára egy múzeum lenne. Dédanyámnak nagy gondja volt rá, hogy a szülők régi dolgait megőrizze. Ott függtek a falon sorjába, a szülők kezeitől megfényesedett nyelű régi szerszámok, kellékek. Régi marokszedő fakákók, favillák, cséphadarók, különféle kézirosták, fagereblyék. Sokat meg sem tudok nevezni. A másik oldalon egyéb ősi munka holmik a szüretelésnél. A sarokban a régi tölgyfa szőlőprés a kellékeivel, a fal mellett a nagy taposókád, a falon a háti eszköz és sok egyéb. A másik sarokba a dédanyám szövőszéke, a vetélő, a kender- tiloló, az orsók, mindegyik megfényesedve a régiek dolgos 69