Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
Pál István Engem az állandó munka éltetett" Indíttatás Éppen azzal volt gondom, hogy mivel kössem le az időmet, ha beáll a hosszú tél. Nyolcvannyolc évesen, nagyon nehéz mán a magányt elviselni, a tétlenséget még nehezebb. Nyolcvanhat évesen vettem magamnak szórakozásra ezt a számítógépet, mellyel már megismerkedtem annyira, hogy úgy-ahogy tudok vele bánni. - Hogy mihez kezdjek vele, az volt a problémám, mikor megtaláltam a postaládámban a „Hajdú-bihari Hét" lapot, melyben a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Déri Múzeum Baráti Köre ebben az évben is meghirdeti a megyei önkéntes néprajzi és honismereti gyűjtőpályázatot. - Mindjárt arra gondoltam, hogy ezzel én is kezdhetek valamit. A már elég hosszúnak mondható életem során, én is sok mindent megértem, különösen azt a régi szép paraszti világot, melyet már a „Kor", szinte teljesen kiiktatott a természetes mivoltából. Úgy a régi falu, annak élete, embertípusa, szokása is a múlté, csak az emléke maradt. - így mára, azt a régi világot, csak az emlékezet őrzi és bár nem volt könnyű az élet abban a korban, mégis jó rá emlékezni. Az én korosztályom, kik a huszadik század második évtizedének a fordulóján születtünk, közvetlen az első világháború befejezése idején és akik nem is keltünk nagyágyból, küzdelmes világra eszméltünk. Különösen Balmazújváros akkori helyzetében, mikor a negyvenötezer holdas határa, annak nyolcvan százaléka grófi, bárói birtok volt. A közel tizenötezer lakosnak a kezén, a határ alig húsz százaléka volt. Akinek a család létszámával a holdföldje száma megegyezett, az már könnyebben megélt. Ha a saját családomat veszem, az ősök úgy az apai részről, mint az anyai részről még telkes jobbágyok voltak, de a család szaporasága miatt a föld úgy elaprózódott, hogy az apám már csak egy kisholdat, anyám pedig három kis holdat örökölt és abból a családnak, az öreg szülők megélhetését is biztosítani kellett. Ilyen anyagi körülmények között eszméltem a világra. Mégis rózsás lesz az emlékezés, az eszmélésem, a kora gyermekkorom, még a szüleim nehéz, küzdelmes idejére is. - Megjelenítem a dédanyám, a jóságos nagyszülők, jó szüleim küzdelmükben is derült jó kedélyüket, mely mindenkor a sajátjuk volt. - Úgy szintén a környezetet, a régi utcát, a jó szomszédokat, mert a mi házunk eleje, az utcai padkán és télen a jó meleg kemence körül, a mi házunk mindenkor a barátság tanyája volt. Emlékezek az iskolás korról, mely nekem a hat elemi, ami a paraszt család gyermekének a legtöbb volt, már éppen hetvenhat éve, hogy letelt. És a kis pajtásokra, kik annak idején tizenegyen játszottunk az utca porában és ma, már csak én élek a tizenegyből. Egy pajtás tizennyolc éves korában ért tragikus véget, hárman a második világháború hősi halottjai lettek. Az utolsó barát is már 2003-ban meghalt. Már csak engem éltet a Jó Isten, hogy még emlékezhessek azokra, kik kedvesek voltak valaha a számomra. 63
