Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

Az életet már megjártam, S többnyire csak gyalog jártam. Gyalog bizon Legföljebb, ha omnibuszon. Láttam sok úri fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot. S egy a lelkem Soha meg sem irigyeltem. /Arany János/ Győrfi Péter, akivel 38 éve hűségben és szeretetben állunk egymás mellett, 1934. szeptember 22-én született Nagyhegyes tanyavilágában. Mivel Nagyhegyes akkor közigazgatásilag Debrecenhez tartozott, mindenhol úgy szerepel, hogy Debrecenben született. Édesapja - Győrfi Imre - vidám természetű, társaságot, beszélgetést kedvelő, szorgalmas, dolgos parasztember volt. Nyolc hold földön gazdálkodtak, tehenet, disznót tartottak, szerényen, de megéltek. Férjem édesanyja - Tar Erzsébet - kedves, család- és rokonszerető, dolgos, rendszerető asszony volt. Olyan tiszta, takarosan rendben tartott tanya, mint az övék, nem volt több azon a vidéken. Mindkét szülőnek nagyon szép énekhangja volt. Ismerték és szerették a régi szép népdalokat, pásztordalokat. Apósom szívesen énekelgetett szép tiszta tenor hangján. Tudott - nem olyan szépen, mint Péter fia - hegedülni és citerázni. Anyósom ritkán énekelt. Lelkében haláláig gyászolta öt - kicsi korában eltemetett - gyermekét. Két gyermeket neveltek fel: az 1929-ben született Erzsébetet és Pétert. Az én férjem Nagyhegyes tanyavilágában járt iskolába. Jó tanuló volt. így hát az összevont osztályokat tanító Takácsné tekintetes asszony (így kellett őt szólítani!) gyakran rábízta a társai leckéjének ellenőrzését, a szóbeli anyag felkérdezését. Ez nem kis lelki megterhelést jelentett a számára. Ha ugyanis megmondta, hogy ki nem készítette el a feladatát, vagy nem tudja a leckét, a megnevezett gyermek kikapott. Ha viszont nem árulta el és a tekintetes asszony rájött, Ű kapott ki. Győrfi Péter pedig egész élete folyamán konfliktuskerülő, békességet kereső ember volt és ma is az. így hát, amikor a háború miatt nem kellett iskolába menni, az iskolát nem nagyon sajnálta. A nehéz idők miatt hat elemivel abbamaradt a tanulás. 1945-ben hazajött a fogságból a Péter édesapja és megkezdődtek a dolgos napok. Az édesapa mellett minden munkába bekapcsolódott, bár a földművelés nem nyújtott különösebb örömöket. Annál inkább a hegedülés. Még iskolába járt, amikor az első hegedűt a kezébe vette. A tanyán a szomszédban laktak a népzenét szerető és hegedülgető Juhász János bácsiék. János bácsi napközben a kezébe adta a gyermek Petinek a hegedűt, az ujjait rátet... és nyugdíjba menéskor, amikor Zsolti unokámat is taníthattam. 59