Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

hiába várta haza késő estig. Másnap kora reggel keresésére indultak. Ott találták meghalva a földjén. Villáját a földbe szúrta, ráakasztotta a kabátját, hogy hamar meglássák, ha keresik .... 1927. szeptember 22-én halt meg, az első unokája (az én édesanyám) pontosan 5 éves volt azon a napon. A dédnagyapám 57 éves volt. Amint az elején írtam, a dédnagymamámat nagyon jól ismertem. 13 éves voltam, amikor meghalt. Emlékszem, hogy nagyon fájt a Iába. Csúnya fekély volt rajta, sokat mosta és kötögette. Fekete, apró fehér pöttyös selyem nyári ünneplő ruhája volt, az ujja a könyökéig ért. Botjára támaszkodva sétált. Egy alkalommal elkísértette magát velem Tóthné asszonyhoz (így nevezte Őt), aki cipészmester felesége volt. Más alkalommal a sógornőjéhez, Erzsike nénihez mentünk együtt. Nagyon finom rétest tudott sütni; és főzni is nagyon tudott és szeretett is. Babonás volt. Nagyon pedáns, tiszta asszony volt. Egy alkalommal mesélt nekem a férjéről, a dédnagy­apámról. Elmondta, amit addig még nem tudtam, hogy Ő ültette a fákat, Ő építette a tanyát, amiben mi laktunk. A dédnagymamám akkor már régen a fiánál és a menyénél lakott Újvároson, a Bethlen u. 1. sz. alatt. Ennél a beszélgetésnél tanította velem a következő kis verset, amit soha el nem felejtettem: Ezt a diófát itt nagyapám ültette árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette. Nem egyébért, másért, azért cselekedte, hogy az unokák majd áldják meg érte. Amint írtam, édesanyámat Ő nevelte, egészen férjhez menéséig, 19 éves koráig. Édes­anyám nagy szeretettel emlékezik meg Róla. Azt hiszem, szinte anyjaként szerette. Szabó dédnagymamám 1958. június elején halt meg. Rég porladó férje mellé, az újvilágosi temetőbe temették el. Erzsike néni, a dédnagymamám sógornője - Szabó Sándorné Kállai Er­zsébet, a kép jobb szélén a dédszüleim fiatalasszony leánya, akit kéthe­tes asszonyként veszítettek el 1918-ban - Szabó Juliánná. A dédszüleim olasz földben nyugvó fia, Szabó István az első világhábo­rúban vesztette életét. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom