Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

volt nevelve szorgalomra, beosztásra. Jó háztartást tudott vezetni, minden tekintetben jó feleségem lett. Május végén a szőlőben egyeltük a répát. Erzsike délben panaszkodott, hogy nem jól érzi magát. Be akartam fogni a lovat, menjünk az orvoshoz. De ő, hogy gyalog hazalép, toronyiránt közel vagyunk. Én sem tudtam nyugodni, este korán hazajöttem. Erzsike nyitotta ki a kaput, mosolygott. Míg a lovat fogtam ki, megsúgta, hogy baj van, gyerekünk lesz. Nagyobb öröm engemet, annál a rövid mondatnál nem is érhetett volna. Lettünk mi olyan boldogok, hogy azt nem is lehet leírni. Én akkor már a harminckettedik évemben voltam, Erzsike is a huszonnyolcadikban. Úgy éreztem akkor, hogy a sok megpróbáltatás után mindent elértem. 1952. február 8-án Debrecenben, az intézetben megszületett Erzsébet lányunk, a hosszú sötét hajával. Én is családos ember lettem. Minden vágyunk az volt, hogy saját házunk legyen, de abban az időben a községben eladó ház nem volt. Anyagilag úgy álltunk, hogy egy egyszerű ház megvétele nem okozott volna gondot. Ősszel sikerült a házvétel, de kint a Bánlak XII. utcán. Jó készítésű, pádimentumos ház volt, Kiss Mihály törvénybíró építette. Erzsébet napra költöztünk oda, de a házvétel mindenünket Családi körben feleségével és gyermekeivel az 1950-es évek végén 118