Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)

II. A céhes asztalosmesterség kezdetei. 16-17. század

eredményre jutott, hogy a debreceni asztalosok társulása ugyan valószínűleg 1620-ban már bizonyos múltra tekinthetett vissza, mégis a céh szabályosan és hivatalosan az 1620. évi artikulusok város általi kiadásával létesült. Szerinte a debreceni asztalosoknak éppen ezen artikulusok szövegéből megállapíthatón korábban nem volt céhlevelük, hiszen a szankció szerint, ha a főbíró által szentesített céhszabályokat nem tartanák meg, „az előbbi zűrzavar és rendetlenség alatt légyenek." Az 1620. évi kiváltságlevél fényében, a szöveget behatóbban elemezve, Varga álláspontja vitatható. Ezért álljon itt a kérdéses latin nyelvű bevezető szöveg magyar fordítása:

21 „Mi Gáspár György főbíró s Debrecen város esküdt polgárai és összes Szenátorai emlékezetül adjuk mindazoknak, akikre tartozik, az összes most jelenlévőknek és a jövőben mindezekről tudomást szerzőknek: Megjelentek ugyanis előttünk személyesen a tanult és tekintélyes férfiak Asztalos Jakab és Balich Jeremiás polgártársaink, az asztalos művészet mesterei mind a maguk mind nevezett városunkban lakos összes asztalosmesterek nevében és képviseletében s a következőket kívánták ily módon bejelenteni: Ámbár őseinktől és kegyes emlékű atyáinktól maradt rájuk céhük azaz bizonyos társaságuk, amelynek bizonyos cikkelyei és szabályai ugyanazon asztalos mesterségről más jól rendezett városok elfogadott és dicséretes szokásai szerint készültek el és erősíttettek meg örök időre s ezekről írásaik is voltak városunk hiteles pecsétjével ellátva, annak rendje és módja szerint azok betartására kiadva és engedélyezve, mégis mivel azon hajdan engedélyezett artikulusokból és szabályokból bizonyosokat a mai idők állapotában és zavarai között legkevésbé sem tartottak meg, igen nagyon kívánták jelenleg azon artikulusok bizonyos korrekcióját, más részek megerősítését és helyreállítását [kiemelések tőlem]: ezért kérelmezőkként jelentek meg előttünk és az illő tisztelettel előadott kérelmükben azzal fordultak hozzánk, méltóztassunk mi magunk ezen állapot alkalmatos orvoslására az ő kiváltságaikat jóindulatún megerősíteni és épségben megőriztetni. Mi kérelmüket egymás közt alaposan megvitattuk és azt jogosnak és törvényesnek találva helyeslőleg fogadtuk s a szabályzatot és annak alább következő cikkelyeit bizonyos [biztos] tudomásunk alapján, őseink példájára, az asztalosmesterek és általuk összes utódaik részére mindannyijuk hasznára ismét és újból elrendeltük és jóváhagytuk. E szabályok és szakaszok [cikkelyek] engedélyezett tartalma pedig honi nyelvünkön következik ilyeténképpen:", majd következik a 29 artikulus, másként szakasz vagy cikkely. Az okirat szövegéből nyilvánvaló, hogy az asztaloscéh kiváltságleveléről van szó. Ám a szöveg fentebb kiemelt soraiban kifejezetten beszél az asztalosok korábbi privilégiumáról és céhszabályairól is. E szövegrészt nem lehet egyszerűen irodalmi szóvirágnak tekinteni. Ennek ellene szól a határozott kijelentő szövegezés. Ez írott forrásként elfogadható. A 1620. évi szöveg a bevezetőben a polgár asztalosokat „Universorum Magistrorum Nominibus" fellépőkként írja le: nem sociorum kifejezést használ, ami lehetne a Varga által feltételezett alkalmi polgári társulás is, hanem Universi Magistri-ról szól, ami jogi személyiséggel bíró testület műszava. S ha a 17. századi Debrecen bírája és tanácsának tagjai nem is voltak jogtudósok, éppen a kiváltságok terén kiismerhették magukat. Mivel nincs okunk feltételezni, hogy tévedésből vagy pongyolaságból mondanak „Universi Magistrf-t, indokolt elfogadni, hogy valóban az asztalosok testületéről írnak. Alátámasztja ezt a szöveg másik fordulata is: „ab antiquo ordinatam, constitutam et roboratam perpetuo duraturam" jelleggel említi a korábbi céhkiváltságot, azaz régtől rendezettnek, jogilag megalapítottnak (constitutam), megerősítettnek (roboratam) és örök érvényre szántnak. Ez úgy hangzik, mintha ismert szövegből idéznék. Utána „bizonyos [biztos] tudomásunk szerint" létezett és szakaszokba szedett szabályokat erősít meg a város az elődök mintájára. Ha tehát ennyire határozottan írnak a korábbi céhprivilégiumról, az bizonnyal létezett. Mi lehetett akkor az oka a kiváltság új kiadásának az esetleg szükséges újításokon felül? Bizonnyal az, hogy ez a korábbi kiváltság nem a város által adott kiváltság volt! Debrecen nem volt, legfeljebb átmenetileg, királyi város. Első privilégiumai földesúri privilégiumok. A város a maga főhatóságát mintegy a megfogyatkozó földesúri hatóságot pótolva alakította ki lépésenként a 17. századra és féltékenyen őrizte, éppen mert nem volt egyértelmű törvényes alapja. Ezért a hangsúly az 1620. évi privilégiumlevélben a városbírói kiváltságon. Erre utal a Varga által félreértelmezett 29. artikulus (cikkely) is: 21 A latin nyelvű szöveg fordítását és elemzését Zlinszky János jogtörténésznek köszönöm.