Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig

birtokai voltak, így adatok hiányában is feltételezhetjük, hogy folyt itt a középkorban valamilyen szerény jellegű falusi iskolázás. A jobbágyok között Polgáron 1547-ben szerepel egy János Barnabás diák, Szentmargitán pedig 1505-ben Péter diák literátus, 1572-ben János diák, 1589-ben Literátus Miklós, akik korukban a magasabb iskolázottságot és műveltséget képviselték. Bizonyosan az egyházi élethez köthetjük Polgáron az 1570-es években élt Kántor Pál jobbágy családnév-adását. A jobbágyság írni-olvasni tanítását mozdította eló', hogy mindkét falu az 1580-as évekre a kálvini reformáció híve lett. 1584-ben Polgáron Kaday (Kagyay?) János, Szentmargitán Huszti Simon volt a reformált egyház papja, akit 1590-re Diószeghy János váltott fel. Már szóltunk arról, hogy a tasnádi zsinat Polgárra Lethenei Ambrust, Szentmargitára pedig Telkibányai Pált ordinálta református lelkésznek, ott létét 1598. évi adatunk is bizonyítja.

159 Láttuk, hogy az 1599/1600-as nagy pusztulást Polgáron csak néhány család élte helyben át és 1600. év végére Szentmargita eró'sen lecsökkent népességének túlnyomó része is elköltözött a faluból. Az ősi település azonban valamennyire újból be kellett népesedjen, még a hajdúk részére történt adományozás előtt. 1627-ben ottani lakosok az aratás után a királyi dézsma megadását az uralkodótól kapott kiváltságaikra hivatkozva tagadták meg.

160 Ezek szerint, amikor a második hajdúfelkelés után Homonnai Bálint a felvidéki megyék Szikszón tartott gyűlésének felhatalmazása alapján 1608. nyár elején a két birtokot a hajdúknak adta, egyik falu sem volt néptelen. Szentmargitán ha nem is jelentős, de a polgáriakat lélekszámban meghaladó jobbágynépesség élt. A falut azonban 1631. előtt most már véglegesen - lakói szinte kivétel nélkül elhagyták, mert az évben a dézsmaszedők már elpusztultnak (deserta) jelezték.

161 A jobbágyok egy része - mint már 1600-ban is - Rákóczi György kesznyéteni birtokára ment, befogadásuk miatt a káptalan a földesurat perelte is.

162 A hajdúk tehát 1608. nyarán sem Polgáron, sem Szentmargitán nem néptelen, puszta birtokra telepedtek. Az ősi jobbágynépességnek így mutatható ki valamelyes kontinuitása a későbbi kiváltságolt hajdútelep lakosságában, mint ahogyan a többi hajdúváros vonatkozásában Császár Edit vélekedett.

163 Szentmargita esetében éppen az történt, hogy ott a hajdúk és a jobbágyfalu egy évtizedig egymás mellett élt. (In: Polgár története. Szert: Bencsik János. Polgár, 1974. 41-86.) 159 Sugár Reg. 85-89. - Telkibányai Pált Bajcsa János a Bihar megyei Margitta faluba (érmelléki egyházmegye) helyezte tévesen. Lásd: A tiszántúli ev. ref. egyházkerület történelme. I—II. (Debrecen, 1906., 1908.) 1.188. Telkibányai Pál a debreceni kollégium diákja volt, a Series Studiosorumban 1592-ben szerepel. Lásd: Thury Etele: Iskolatörténeti adattár I-II. (Pápa, 1908.) II. 97. 160 Sugár Reg. 94. 161 Sugár Reg. 94. i« Sugár Reg. 93. 163 Lásd Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. (Debrecen, 1932.) 12-14. Lásd még Rácz I. i. m. 194-195. Rácz István a későbbi hajdútelepek tényleges megszállás akar az ott élő kis lélekszámú népesség elköltöztetését tartja valószínűnek. C^ 417