Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)
Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig
boles, Középszolnok, Kraszna és Bihar megyék nemessége 1552. novemberében Báthori Andrásnak, a Ferdinánd által kinevezett erdélyi vajdának panaszolta a török szoros közelségét és a maguk védtelen állapotát. 120 Az egri ostromhoz vonuló török sereg Polgár és Szentmargita környékén számba jöhető pusztítást nem okozhatott, bár lovas martalócaik a távolabbi vidéken is fosztogattak. 1552-ben az egri káptalan részére a leleszi konvent megjárta Polgár és Szentmargita határát. A szomszédos falvak Dob, Bűd, Tedej és Varjas voltak, 1553-ban Ferdinánd a nagyváradi káptalant utasítja, hogy járja meg Polgár és Szentmargita határát. 121 Az erőszakos birtokfoglalások korában nyilván a káptalan kérte a két értékes tiszántúli birtoka érvényes határainak megállapítását... Polgárt 1549-ben 70,1554-ben 65 jobbágyportával, Szentmargitát pedig 1549-ben 76-tal, 1554-ben pedig 70-nel találjuk a káptalani birtokok között. Ebben az időben területünkön még csak zsákmányszerző portyák megjelenésével és majd a hódoltsági adó vállalásával kell számolnunk. 1554-ben a vizsgált területünkhöz közeli Egyekkel, Ohattal és Csegével, valamint még tíz más Szabolcs megyei faluval együtt a polgáriak és szentmargitaiak is kénytelenek voltak a töröknek adót fizetni. 122 Az élet bizonytalanabbá válásával, de semmiképpen sem a népesség és javai pótolhatatlan pusztulásával járt a hódoltság vállalása. Ezt jól mutatják a két falu portaszámainak, illetve a dica-jegyzékekbe, valamint a dézsma-jegyzékekbe felvettek számának adatai: 123 Év 1543 porta 1548 tizedfiz. 1549 porta 1549 dica 1554 porta 1555 __jrjorta_ 1556 tizedfiz. Polgár 34 103 | 70 | 95 |: 65 65 82 Szentmargita 301/21 in "]; 76 102 70 70 74 Ezek szerint 1548/1549. portaszám, illetve összes tizedfizetők és dica-jegyzékbe felvettek arányszámához képest csak igen minimális az 1555/1556. évek portaszám, illetve összes tizedfizetők arányszámának csökkenése. A polgári és szentmargitai jobbágynépesség kontinuitására, a bizonyítható el- és bevándorlásra, en120 Barabás Samu: Erdély történetére vonatkozó regesták. V. közi. T. T. 1892. évf. 491. 121 Statny Slovenski Vstredny Archiv, Bratislava. Fond Lelesz. Prot. 2. Met. pag. 40. Balogh István szíves közlése. - Sugár Reg. 83. 122 Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódoltság korában 1541-1711. (Bp., 1918.) 388,74. - A többi falu hódolt portaszámai: Egyek 7, Ohat 37, Csege 37, Szoboszló 15, Sziget 8, Nádudvar: 65, Püspökladány 12, Kába 28, Hort, Macs, Tetétlen, Angyalháza. 123 Veres Miklós: Szabolcs megye adózó népessége a XVI-XVII. században. Történeti Statisztikai Évkönyv 1960. (Bp., 1930.) 10, 12, 18. és Ba logh István: Szabolcs megye dézsmaj egy zeke 1556-ból. JAMÉ 1. 1958 Bp., 1960.147-167. - Az iratcsomó nem teljes, a kallói járás báránydézsma feljegyzése hiányzik. Hálás köszönetet mondok ezúton is Balogh Istvánnak, hogy az OL B. 1205-1556 jelzetű iratot saját kijegyzésében rendelkezésemre bocsátotta. f^ 399