Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és Szentmargita 1484–1612 között

va, Tökös, Királyere, Sulymos, Kálna, Keskenycenter, Létava (Keresthawa, Demeterthawa, Thekes, Kiralyere, Sulymos, Kalna, Keskenczenter, Lethowa) - fogásának 1/3a. Forrásunk megörökíti a káptalan határozatát, hogy a jövőben ezekből is felerészt tartoznak adni. A szentmargitai halastavak - Morotva, Selypes, Hortobágy, Nagyvölgy, Nagykerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyházfeneke, Keszeges, Királytava, Gyékényes, Szandalós-ere (Morothva, Zelpes, Horthobal, Nagyveölgy, Nagy Kerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyhazfeneke, Kesseghes, Kiralytava, Gyikinyes, Zandalos Ere) - halfogásának fele értékét kellett a jobbágyoknak beadni.

57 A szentmargitai halastavak (piscinae) nevei alapján arra következtethetünk, hogy ott több volt a rekesztéses halászóhely mint a tényleges halastó. A káptalan birtokában levő prédiumok között találjuk Csó'sz-t (Cheüz) és Kékesegyházát (Kekesegyhaza), melyeket a polgáriak használtak és (Csege) Szent Miklóst (Zent Miklós), mely a margitaiak kezén volt.

58 A XV. század utolsó éveiben Polgár és Szentmargita is véleményünk szerint a mezővárosi fejlődés útjára léptek, a XVI. században adataink említik mindkettőt oppidumként. A források szóhasználata nem következetes, és a jelenlegi korlátozott mértékű adatfeltárás nyomán nem foglaltunk el határozott álláspontot. Ez jó részben annak tulajdonítható, hogy mezővárosi fejlődésük nem volt zavartalan, egyértelmű. Az bizonyos, hogy a két falu mind a püspökség, mind majd a káptalan legértékesebb birtokai közé tartozott. A legmeggyőzőbben az évszázados per mutatja ezt, melyet az egri káptalan 1613-tól folytatott a hajdúk kiváltságai ellen és földesúri jogai érvényesítéséért. A XVIII. század elején, mikor a hajdúság nem volt már döntő katonapolitikai tényező, az egyébként is megváltozott hatalmi konstellációban a káptalan a polgári hajdúk jobbágysorba süllyesztésével rést ütött a Hajdúkerület kiváltságos állapotán s ugyanakkor annak elerőtlenedését is bizonyította.

59 57 Kundra: Adatok I. 412-3., 425. ss Kandra: Adatok J. 439. 59 Az egri káptalan javára szóló ítélet 1701-ben született meg s azt a hajdúvárosok az év szeptemberében tartott közgyűlésén ismertették. A Hajdúkerület nem nyugodott bele a döntésbe és Polgár részére segélyt szavazott meg, hogy tovább vihesse a pert. A Rákócziszabadságharc bukása után azonban reményük sem lehetett s az 1715: XCVI. te. Polgárt kivette a Hajdúkerületből, közigazgatásilag Szabolcs vármegyébe kebelezte be s mint jobbágyi terheket viseló' községet átadta a káptalannak. A tényleges birtokbavétel 1717-ben történt meg. A hajdúk egy része nyomban a többi hajdúvárosba só't még más megyébe is költözött. A megmaradtak megkísérelték az ellenállást, melyet 1723-ban Pálffy János gróf katonai karhatalommal tört meg. Ezután újabb elszivárgás kezdődött s majd 1738-ban a lakosság jó része a nagy adó miatt Debrecenbe és a kiváltságait megőrző hajdúvárosokba menekült. Az egri püspök ekkor telepített mátravidéki katolikus jobbágyokat Polgárra (Varga Geiza szerk. Hajdúmegye leírása c. munkában Sillye Gábor: A Hajdúkerület története. Debrecen, 1882. 612. és Barcsa János: A tiszántúli ev. ref. egyházkerület története. Debrecen, 1906. II. 352). Fraknói véleménye szerint a múlt században „Margita és Polgári dúsan termő síkjai az egri káptalan jelen gazdaságának legfőbb tényezői (i. m. 206). 360^