Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és Szentmargita 1484–1612 között

A XV -XVII. századi Polgár és Szentmargita gazdálkodásáról adott vázlatunk teljes mértékben beleillik a kor hazánkbeli általános gazdaságtörténeti képébe. A táplálkozás célját szolgáló gabonatermelés és részben a takarmányé is a két falu belsőségéhez közel esó' néhány száz holdas területen folyt. Korunkban és tájegységünkön a búza fölényét állapíthattuk meg, bár adataink alapján a gabonafajtákat pontosan nem választhattuk el. Az árpa és a zab termesztése ugyan itt jelentősebb volt mint a középkorvégi Szabolcs megye más területein, de így is a búza, és rozstermés egyhuszadára tehető. A Tisza kiöntései melletti magasabb fekvésű területeken jó kaszálók voltak, s adatunk szerint a paraszti háztartáshoz veteményeskert tartozott itt is. Az állattartás ezen a vidéken jóval jelentősebb volt, mint az a közvetlen adatokból kitűnik. Nagyszámú juhállomány s a XVI. század derekán már elsősorban juhászattal foglalkozó réteg megjelenése mellett a szarvasmarha és a lótartás mértékére is következtethetünk. Ahol a falu határában a mocsaras, vízállásos részek miatt a szántóterület csökkent, ott a nagyállattartás fokozottabb szerepet kapott, - így Polgáron és Szentmargitán is. A lovak száma nem valószínű, hogy felülmúlta a szarvasmarhákét, bár a XVI. század végéről sok adatunk van, melyek a viszonylag kis lélekszámú falvakban is nagymértékű lótartásra mutatnak ezen a vidéken. 1594-ben Ohatról 225 lovat hajtottak el a tatárok, Csegéről 32-t, Zámról lovat, tehenet összesen 228-at. Az állatfajták egymáshoz való számbeli viszonyára, úgy érezzük, jól rávilágít az, hogy ugyanebben az évben Szovátról a tatárok 900 juhot, 500 ökröt és 300 lovat vittek el.

60 A hódoltságkori jobbágy számára sokat jelentett a vizek lehalászása. Láttuk, hogy Polgáron és Szentmargitán mind a parasztoknak mind a földesuraságnak komoly jövedelmet hozott a morotvák, halászóhelyek és halastavak halfogása, és hogy a halastavak rendbetartása, ellenőrzése az officialis külön feladata volt itt. Hézagos adatainkból kitűnik az is, hogy a XVI-XVII. századi Magyarország földesúri gazdálkodására jellemző növekvő jelentőségű allodizáció az általunk vizsgált két faluban is jelentős szerepet kapott, már Bakócz korában. Az 1550-70-es években viszonylagos nyugalom volt területünkön. Polgár és Szentmargita is bizonyára népességében gyarapodott, gazdaságában erősödött. A hódoltsági adó vállalása sem jelentett elviselhetetlen megterhelést. Az időnkénti török portyák ugyan az élet-, és vagyonbiztonságot veszélyeztették, de a lassú elnéptelenedés és elszegényedés csak az 1580-as években figyelhető meg, s erre következett a századvég nagy pusztulásokat hozó évtizede. A földrajzilag kevésbé védett területen fekvő Szentmargitái már korábban is több csapás érte, elnéptelenedése is hamarabb megindult. Bizonyos azonban az, hogy az élet folyamatossága még így sem szakadt meg teljesen s valamelyes népesség a természetileg védettebb helyeken megérte a hajdúk letelepedését. A további kutatások egyik feladata éppen az, Ohat, Csege, Zám, Szovát jobbágyai állatállományában tett károkra 1. a bajomi vár és tartozékainak 1594. évi összeírását (OL. Urb. et Conscrip. Fasc. 106. No. 3.) fS 361