Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - Szentgyörgy (Kismacs9 Árpád-kori templomának feltárása. A falu a XIII–XIV. században (Társszerző: M. Nepper Ibolya)

VII. tábla A fentieket sorolva feltűnik, hogy a Klastrom-parton nem került elő jellegzete­sen kora Árpád-kori kerámia. Ezt viszont megtalálhatjuk Alsójózsa déli területén, nem is messze a feltárt templomalapoktól. 1931-ben már hoztak be a Déri Múze­umba homokkal soványított, barnás-piros korongolt fazék kihajló, lekerekített, hullámvonal kötegekkel díszített peremrészét. Lelőhelye Kiskert 686. sz. telek. A mai Kiskert utca, illetve Józsakert utca sok telkéről került elő az 1980-as években olyan kerámia, mely a fent leírttal együtt a X-XI. századdal kezdődően a XIII. szá­zadig bizonyítja a terület lakottságát. Ilyenek: nagyméretű, belül homokszínű, kí­vül kormos feketére égett cserépbogrács átfúrt peremű töredéke (VII. tábla 1.); ho­mokszínű fekete foltosra égett átfúrt peremű cserépbogrács töredéke; szürke, vé­konyfalú, korongolt, hullámvonalköteggel díszített edény töredéke (VII. tábla 2.); ho­mokszínű és szürke korongolt edények ferdén levágott, kívül-belül bordával tagolt peremei; homokszínű korongolt edények peremei, köztük egy tölcséres perem kí­vül bordával tagolt, kettő kívül-belül bordával tagolt; fekete, szürke és téglaszínű, kvarctól csillogó anyagú, vékonyfalú, korongolt, vízszintesen körbefutó párhuzamos karcolással díszített edények töredékei (VII. tábla 3.); homokszínű, hullámvonalköteggel s körbe futó vízszintes vonalköteggel díszített edénytöredék (VII. tábla 4.). 6 A terület, 6 Az arany S-végű hajkarikák társadalmi rangot, vagyoni helyzetet mutató elterjedésére lásd Mesterházy Károly: Köznépi ékszerek nemesfém változatai: arany S-végű hajkarikák. In: Alba f^ 305

Next

/
Oldalképek
Tartalom