Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Tornyot választok (Páskándi Géza Apáczai-drámájáról) (1972)

fehérvári kollégiumban Alstedius. - Szellemről beszélünk, szellemiekről. Hangsúlyozva - csupán tudományokról. Apáczait csak öt éves holland tartózkodása döbbenti rá arra, hogy mind a megismert igazságokat tágulóbb körökben is tudatosítani szükséges, arra, hogy az új tudásnak határozott társadalmi következményei vannak. Sőt azt is meglátja, hogy úgy lehetséges az elveket megvalósítani - a politikában is állást foglalva. Látja, hogy legfőbb feladat a tudományok terjesztése, a közjóra nevelés, és érdekében a pedagógia új léteire varázslása. Holland minta, módszer - polgárabb igényeknek megfelelően. Neveléssel kulturáltabb értelmiségiek, s majd a polgárság megerősítése. így érkezik haza, illúziókkal rakottan, bízván korább hazai tapasztalatai alapján - a fejedelmi támogatásban is. De nem ismeri a változott körülményeket, az új fejedelem diktatúrás elveit s gyakorlatát Európa-bírása érdekében. S aki a nyugati, demokratikus társadalmak emlején nőtt felnőttnek, s természet szerint valónak látja azokat, az itthon uralkodók előtt s szemében már forradalmár is. A kezünkben tartott dráma ezekkel a történeti tényekkel dolgozik. A tudós, csak a tudományának élő fehérvári tanárt, Apáczait - aki nem állta meg a koholt vádakra egybehívott, fejedelem-kegyelte tudósok előtt a fejedelem irányította vitát - Rákóczi le akarja vettetni a toronyból, ha eszméihez továbbra is ragaszkodik. Apáczai úgy válaszol, hogy maga választja ki a számára leginkább megfelelő tornyot. Mi ezt a dolgot, mert életen túljutott vívódást küzdjük vele végig, míg megérkezik a fejedelem felmentő ítélete. Ám Apáczai - aki az egzamináló bizottság előtt végig tagadja forradalmár voltát, addig jut el: „Hogy igenis... igenis: minden vád igaz! Ha a tudományt meg akarják ölni, az iskolákat meg akarják ölni, akkor nemcsak presbiteri, hanem independens is vagyok!" - Vívódásaiba belejátszik két koldus veterán - a harminc éves háború nyomorékjainak egyéni sorsa is. Ezek megszimatolván a készülő látványosságot (a toronyból való vettetést), a jó üzlet lehetőségét - néhány forintok reményében riasztják a tömeget gyülekezni. De szóljon ismét az író: „A két koldus alakja nemcsak azért kellett, hogy a történelmi eseményeket elmondják, s a központi helyzetet exponálják, nem is csupán keretjátéknak, hanem hogy kiderüljön az a mérhetetlen távolság, információ-hiány, amely abban a korban a népet - nyilván objektív körülmények miatt - még az őt ily hevesen képviselő értelmiségtől is elválasztotta. A darab vége tulajdonképpen egy tragédia elhalasztása (Apáczait csak áthelyezik), és egy másik tragédia kezdete vagy talán - sejtés szerint - megtörténte is: a koldusokat a látványra éhesek meg akarják lincselni, mert azok - úgymond elbolondították őket. Apáczai tragédiája tehát elhalasztott, pillanatnyilag függőben maradt tragédia." A történelem s a teljes igazság szempontjából ez a lélektanilag hiteles helyzet és megoldás csak annyiban szorul kiegészítésre - amint írtuk elébb: Apáczai külföldről már independensként tér haza. De ösztönös-naivan is ugyanakkor, úgy vélvén, a holland mintát különösebb erőszak nélkül lehet