Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Egy könyv erővonalai (Balogh István: A cívisek világa ) (1973)

turistáké, vendégeké ezen a vidéken. S akikkel - úgy tűnik - Balogh István is azonos következtetésre jut - elfogadván véleményük. A Monarchia praktikus intézkedés lehetett, de az átmenet stációja, aminthogy nálunk az egész kapitalizmus is. Pestet a nemzeti ellenállás, önálló kultúrával bíró városaink duzzaszt]ák központtá, de nem tarthatják egészségben is meg: hosszú időn át sorvasztja azok életerejét. Nyugatosságra szükségünk van, példára, követendőre is, kontrollra a puszta nemzeti öncélúság helyén, bezárkózás helyett, de nem kellene csavarnunk-e nemzeti besorolásunkon? Változtatni értékítéletünkön? Mert igaz ugyan, a klasszikus Nyugattól méterekkel voltunk lemaradtan, de épp az ország nagyobb mezősége jogán - az egy Budapest és néhány dunántúli város kivételével - mondhatók el éppen: nem Nyugat utolsó csatlósa - de Kelet - mert Nyugattal közvetlen érintkező - kiteljesedőben lévő lényege ha volnánk. Elébb említettük: Balogh István mintha azonos következtetésre jutna a Debrecent ítélő, jobbadán csekély tényanyagra támaszkodó nézetekkel. Valóban - és nyugatos kategóriákban gondolkodva nem is lehet másképp elsőrenden gazdaságot vizsgál. De a néprajzi módszer - különösen történetivel elegyest—nem alkalmas arra, amit Balogh István, a gyakorlat embere megtett: az említett erővonalakat meghúzni. Eredményeit ezért nem szabad abszolutizálnunk, az élet minden területére nézve általánosítanunk. De miként ő tette nagy elődei - Zoltai, Ecsedi és Szabó István munkáival - felhasználni azokat, hogy földerítsük a debreceniség nagy idejét a két háború között, ami azt előzi, s ami igazolja, s ami a Parasztpárttal, paraszti pártokkal negyvenötté lelkesülni képes. Hanem ez már a következő nemzedék feladata. 1973