Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Egy könyv erővonalai (Balogh István: A cívisek világa ) (1973)

Tagadhatatlan, a gyorsuló gőzösökről a város lemarad, mesterséges beszorítása miatt nem érzi az új idők üterét. Az is bizonyos, a cívisek társadalma, a középkori örökséget hordozó ún. korai polgár nem üzletesedik kapitalistává soha. Ám minél inkább szorul szűkebb körökbe gazdaságilag, annál inkább válik szelleme maghatározóvá. A cívis kifejlesztett valamit, speciálisat, mely a város mind nagyobb mértékű bezárkózása korában, dekadensnek nevezett szakaszában is megmarad, integrálja még a betelepülőt, a nagy-merő vállalkozókat is - lévén százados fundamentuma a munka s a különállást továbbra is vállaló vallás -: sajátos erkölcsöt. Midőn a világ gyorsuló ereje a cívisek társadalmát az ország perifériájára csapja ki, a kivetettségből ez az erkölcs formál erényt: a vezetők stagnálására újsori feltörekvés a válasz, a gazdasági beszorulást szellemi kiterjedés követi. Debrecent - ahol százados és önfenntartó a kollégiumi kultúra, ahol a város legjobb hagyományait őrizve a progresszió harcosait nevelik, ahol először vezetik be az általánosan köteles, ingyen való iskolai oktatást - a cívis gazdálkodás hanyatlása mellett ebben az időben egyre inkább értelmisége jellemzi. Az erkölcs lendületét ennek a szelleme átveszi, árasztja egyre szélesebb hullámokban, s ettől kezdve a kultúra - vallás- és munkaerkölcsön alapuló - lesz általánosan meghatározó. Szülötte függvényeként bár a gazdasági létnek, de éppúgy kerül is föléje, mint egykor a vallás, lebegőn lebegni. - Délibábosan? A poéták Hortobágya ugyanolyan valóság, mint a Nagytemplom vagy a századelő híres Vagongyára. 1945 nem véletlenül indul Debrecenből, az új Magyarország arra az erkölcsi tőkére támaszkodik, mely a protestáns vallásban került a gazdasági érdekek fölé, s majd a vallás fejlesztette általános műveltségben vált újra általánossá egy szekularizált korban. Balogh István bírálata azon alapul - Debrecen sem gazdaságát, sem szellemét nem tudja kapitalisztikusan rendezni. Amíg Ausztriához, s rajta keresztül nyugathoz tartozunk, addig - úgy érezzük, - méltó ez az értékelési szempont, bár meggyőződésünk, akkor sem kizárólagos érvénnyel. Ám az elmúlt fél évszázad mást igazol. Midőn elszakad a függőség feszesen tartó kötele - a felszabadult erők egyszeriben szellemi életünk középpontjába rántják Debrecent. Energiái hirtelen kilőnek, a kapitalizálódás kora számára kényszerű, de egyben erényeket is fejlesztő fojtás is volt. - De bontsuk tovább a tételt! Magyarországon polgári társadalom klasszikus értelemben, teljes testiségében nem fejlődött, alkalmi adoptációkkal alakult az, ami. S az is jobbadán csak Budapesten, az újonnan alakult központban, ahol valóban gyáripart, kapitális életet, művészetet, kávéházi kultúrát, nagyvárosi erkölcsöt vagy szabados erkölcsiséget burjánzott, s ahonnan az üzleti, újságos, nagyiparos irodalom termelése gátak nélkül árasztja el, s föntről az ország széles parlagját. - Jogosan-e? Alighanem, hiszen nyugati érdekközösségben élvén, s mert a nehezen mozdulót ébreszteni szükség. Ám a bírálat többnyire csak felületi benyomások alapján formáltatik, mintha külföldi utazóké,