Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Egy könyv erővonalai (Balogh István: A cívisek világa ) (1973)

városlakó-földművelő kétlaki, a céhes, ún. korai polgár, „nemesedik" a demokratikus városberendezés, és itt a mindezt kifejező-tükröző sajátosan magyarnak nevezett szellemiség. De nemcsak kialakul - idővel megrögződik is, hogy végigjárja egyre nehezedvén életének valamennyi korát. Az a város, mely a XVIII. század végén még a nemzeti ellenállás, a polgári haladás élén áll s biztosan, a kapitalisztikus nagyiparhoz, annak újkori forradalmaihoz: mind kevésbé képes csatlakozni az újhoz. Különösen a múlt század hatvanas éveitől, a gyorsuló-táguló világban csökik meg a gazdasági erő, a tenni-kész kedv. A patriarchális középkori igazgatási rend mind komolyabb gátja lesz a gazdálkodásnak, a kínálkozó újdonságot a régi jogok nem engedik megragadni, a lehetőségek csatornái bedugulnak végképp, megtisztítani meg nem akaródzik a cívisnek azokat. Az ország kapitalizálódása idején még mindig demokratikusnak hirdetett földközösségük mellett kardoskodnak, s ami sanyarúbb állapot, szellemi territóriumaikon szintén. A vallás dogmatizálódik, az egyház élettől idegen bürokratává lesz, hogy a századfordulóra még nagyhatalmi aspirációkkal is fellépjen, a szellem a vasárnapi piacozásban, olcsó egyletesdiben nyújtózza ki a hétköznapokat, s még a Szaboícskák, Simon Istvánok magasát is ritkán közelíti. Eddig a tények, a cívis társadalom fejlődéstörténete. Balogh István levéltári adatok tömegével, saját gyűjtéseit bőven, elődök munkáit tisztelettel használva föl, az általánosan ismert nyugat-európai, történeti korszakolás szerint jut el elemzése során a két világháború közti időszakhoz. A százados életforma ekkor már csak nyomaiban van meg, szerző nem is módszeresenutalásaival csupán - elemez. Mégis, ennél a kérdésnél megbicsaklik az eddig egyértelmű vonalvezetés: nem bírja áthidalni a két háború közti Debrecen szellemi buzgását. S bár Balogh István azt kicsinyli erősen - annál különösebbnek tűnhet, hisz maga is annak a mozgalomnak produktuma, mely a szellemben és szellem által őrizte tovább a cívisek világát. Miért van ez? Balogh István, a történeti néprajz kiváló művelője most elsősorban a históriára helyezi a hangsúlyt. Ez azt is jelenti, a társadalom egészéből egyetlen réteg életét - bár a leginkább meghatározóét - vizsgálja, nyomozza ki eredetét, vezeti le sorsát a kezdetektől. A néprajzos csak eztán jelentkezik bemutatni egészében a réteg életét. Csakhogy egy kort - ezt éppen Balogh István tudhatja leginkább - nemcsak uralkodói, de feltörekvői is jellemeznek, sőt az idők haladtával, a kultúra terjedésével egyre inkább azok. S meghatározókká éppen pozitív szellemiségük által válhatnak - átvéve a haladás-hagyományokat. Egy zárt civitáson belül a gazdaság s a szellem energiamennyisége állandó, s a kettő között csak időbeli, társadalmi rétegek közti eltolódások vannak. S Balogh István mintha figyelmén kívül hagyná vizsgálata során a kettő állandó, azaz pillanatnyi konstellációját.