Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

Lehet a telephely tanya is, amely vagy egy városi lakóház tartozéka (ebben az esetben szervezett együttműködés alakul ki a bent élő és a tanyán lakó családtagok, illetve cselédek között), vagy önálló porta, az itt lakó család fő lakóhelye. Ebben az esetben az állattartás övezetét nemcsak a körülzárt tanyaudvar, hanem az itt rendelkezésre álló földterület is megszabja. A szántóföldek közé ékelődött tanyák az extenzív tartás számára nem sokkal jelentenek nagyobb lehetőséget, mint a falusi udvarok (legfeljebb a baromfiak élhetnek szabadon, korlátok nélkül), míg az erdei tanyákat legeltetésre is felhasználható övezetek veszik körül, melyet az ittlakók - legálisan vagy lopva - ki is használnak. Eddig azonban csak olyan példát idéztünk, amikor az extenzíven tartott állatok egy önellátó, organikus gazdaság - parasztgazdaság vagy zsellér háztartás részét képezték. Tudunk azonban arról, hogy már a korábbi évszázadokban is főrangú földesurak, fejedelmek, vagy éppen királyi városok legeltettek hatalmas méretű extenzív nyájakat. Külső formájukat megítélve ezek is éppen úgy lehettek vándorló nyájak, mint a parasztok közös nyájai. Nos, a fent idézett furtai adatközlő arra hívja fel figyelmünket, hogy a vándorló nyájak telephelye lehet egy kisebb vagy nagyobb uradalmi szervezet is, amely éppen úgy vándorútra bocsájthat egy-egy falkát, mint a falvak vagy mezővárosok gazdatársulásai vagy ahogy magán parasztgazdaságokból rajzanak ki a vándorló nyájak. A furtai transzhumáló pásztor éppen úgy vándorolt hónapokon át, mint a szabolcsi vándorpásztor vagy a vlach csobán. Itt azonban a nyáj egy jól szervezett, fél országot behálózó uradalom tartozéka. Maga a juhász fogadott cseléd, akinek útját uradalmi tiszttartók írják elő s egyéni szabadsága csupán addig terjed, míg a nyájra vigyáz. Nem maga határozza meg nyájának összetételét sem, szóval munkájával az uradalom által megfogalmazott célokat szolgálja. A telephely tehát a legeltető állattartásnak az a pólusa, amely megannyi öszszetevőjével elsősorban megszabja az extenzív tartás lényegét, tartalmát. Nem elhanyagolható tényező azonban a másik pólus, a legelő sem. Jól tudjuk pl., hogy az alpwirtschaft jellegű állattartás egyszerű magyarázata az, hogy a helységnek más helyen, távoli pusztákon vagy havasokon volt nyári legelője, így minden tavasszal természetszerűleg megkezdődött a nyájak kitelepítése, ősszel pedig a teleitetőhelyre való költöztetése. Gazdaságtörténetileg igen tanulságos lenne az ilyen kettős birtoklási rendnek a kialakulása is. Tudjuk, hogy a nagy állattartó helységek már a török hódoltság előtt is törekedtek arra, hogy megfelelő nyári legelőket szerezzenek maguknak, s a XV-XVII. századi pusztásodás csak siettette ezt a tendenciát. A nagyobb városok ebben az időben sorra meg is szerzik a maguk pusztáit, s a XVIII. század után már többnyire csak rövid lejáratú bérletek formájában lehet jelentősebb nyári legelőhöz jutni. Az állattartás formájának meghatározásánál azonban nem annyira a tulajdonjogi viszonyok váltak fontos tényezővé, hanem sokkal inkább a nyári legelők minősége, illetve ennek az eredeti telephelyhez, faluhoz, mezővároshoz való távolsága. Voltak szerencsés esetek, amikor a nyári legelőt sikerült a települések 37