Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Bocskai István Kismarjának adott privilégiumlevelének néhány tanulsága

egyeztetett kidolgozása. Ha a felsorolt kiváltságokat egyenként vizsgáljuk, azok a szokásos „mezővárosi" kiváltságokon túl mutatnak, olykor nemesi jellegű előjogokat, máskor a királyi városok példáját vélhetjük felismerni bennük, ugyanakkor bizonyos feudális függőségi viszony maradványai is felismerhetők. A reformációt követő európai küzdelmek azt mutatják, hogy kialakult „receptek" más országokból sem érkezhettek, hiszen a fejedelem azon elképzelései, melyek a kismarjai oklevélből kiolvashatók, tiszta formában sem a német, sem a francia vagy a svájci reformáció antifeudális irányzataival, még inkább a spanyol ellenreformáció barokkos szemléletével nem egyeztethetők össze. Bizonyos vonásaiban talán a reneszánsz olasz városok, vagy az angliai puritán mozgalmak, a copy holderek, free holderek, newman-ek mozgalmaiban kereshetjük rokon vonásait. De a fejedelem ezeket még alig ismerhette. Éppen ezért a kiváltságlevél pontjaiban minden bizonnyal elsősorban a szabad királyi városok példáit felhasználva, a maga erkölcsi felfogásával, hitével és meggyőződésével egyeztetett elveket fogalmazta meg. Úgy tűnik, az autonóm faluközösségek eszméje Bocskait már régóta, kora ifjúságától foglalkoztatta. Erre utal egy még 1559-ben kelt, Báthory Kristóf erdélyi vajda által aláírt oklevél, amelyben az ekkor már Bocskai István örökségét képező kilenc bihari falu (Gyapoly, Kerekegyház, Kasza, Kis Maria, Félegyháza, Hencida, Balkán, Zsadány, Okány) jobbágyait „...minden census, taxa, minden rendes és rendkívüli adó (contributio, lucrum camarae, subsidium stb.) alól felmenti". (Károlyi Oklevéltár III. 1885. 413^14.) Feltételezhető, hogy ezt az oklevelet a Báthori Istvánt ekkor helyettesítő Kristóf vajda a fiatal földesúr, Bocskai István kezdeményezésére adta ki. Utólag sejthetjük, hogy talán a nagy hajdútelepítések mögött - az ismert katonai szempontokon túl - szerepet játszhatott Bocskainak ez a társadalmi koncepciója is, bár ez az oklevelek szövegéből nem derül ki teljes egyértelműséggel. Szólhatnánk arról is: a fejedelem hirtelen halála után mi lett a sorsa a kismarjai kiváltságnak. Nos, különös, hogy a kiváltság a 17. század zivataros évtizedeiben többé-kevésbé eredeti formájában megmaradhatott. Az oklevelet valamennyi következő erdélyi fejedelem, sőt még Lipót császár is (a Diploma Leopoldinumtól függetlenül, külön oklevélben) megerősítette. Várad visszavétele után ugyan Benkovics Ágoston váradi püspök, majd a királyi kamara megpróbálta a várost - a bihari „kis hajdúvárosok" mintájára - kiváltságától megfosztani, és jobbágysorba kényszeríteni. A kismarjaiak szívós ellenállása azonban oda vezetett, hogy a kiváltságlevelet - némi „korszerűsítéssel" - III. Károly és az őt követő Habsburg uralkodók is megerősítették. A „korszerűsítést" elsősorban a város jogi státusának új megfogalmazása jelentette, amennyiben a szokatlanul magas kiváltságok a 18. századi jogrend szerint már csak úgy voltak elképzelhetők, ha a várost „kollektive", „in corpore" nemesként fogadták el. Igaz, ez furcsa és felemás helyzetet teremtett, mert a város mint testület „nemes"lett, de a lakosság egyenként csak „adózó polgár" (liberum) státust élvezhetett, sőt, amennyiben földesúri tulajdonú földet is használt - amire van példa - akkor „jobbágy" módra is adózott. 495