Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

A céhlevelet Gáspár György debreceni főbíró adta ki Asztalos Jakab és Balich András debreceni polgárjoggal bíró asztalos mesterek kérésére, „más királyi városokbeli régi szokások szerint", majd ugyanő aláírásával és pecsétjével megerősítette. Maga a magyar nyelvű contextus 29 articulust (,,regulá"-t) tartalmaz. Utána 1636. március 8-án Ráczkevi István és Királyházi Jakab céhmesterségben még három (I—II—III.) „regulából" álló „appendix"-szel toldották meg, majd 1646. január 27-én, végül 1647. nov. l-jén még egy-egy ponttal kiegészítették, és újból lepecsételték. Az 1646. jan. 27-i articulust 1701. december 12-én a magisztrátus a céh kérésére módosította, melyet Lévai István nótárius a céhlevélre rávezetett. Az eredeti, tehát 1620. december 4-én kelt céhlevél 29. articulusából az derül ki, hogy korábban még nem volt céhlevelük, hiszen a sanctio szerint, ha a főbíró által szentesített céhszabályokat nem tartanák meg, „az előbbi zűrzavar és rendetlenség alatt légyenek". Viszont 1620 óta a jóváhagyott céhszabályok szerint éltek, hiszen már az 1636-os appendix megnevezi a céhmestereket, módosítja a céhbe lépő ifjú mesterek házasságkötésre vonatkozó kötelezettségeit, újból szabályozza a nyersanyagbeszerzés szabályait. Emiatt a céh megalakulásának az időpontját 1620-ra kell tennünk, s Takács Béla, a Debrecen története I. kötetben közölt adatát tévesnek ítéljük.

8 Tudnunk kell azonban, hogy a céhkiváltságnak több fokozata is van. Bizonyos, hogy már az első céhlevél megjelenése előtt szokásban volt, hogy az azonos iparágban tevékenykedő, azonos mesterséget űző iparosok „társaság"-ba tömörültek, s bizonyos dolgaikat közösen intézték. Hyen esetben maguk a mesterek alkottak valamiféle, legtöbbször még írásban nem rögzített szabályokat, melyekben a nyersanyagbeszerzést, a mesterség megtanulásának a feltételeit, az árusítás, értékesítés módozatait rögzítették. Az asztalosoknak ilyen kezdetlegesebb szervezeti formájáról nem tudunk, de Debrecenben később is mindig voltak ilyenféle társaságok.

9 A városi önkormányzatok lényegéből következett, hogy a városon belül formálódó autonóm közösségek működését a tanácsi szerveknek jóvá kellett hagyni. Ezért a leírt rendtartások csak akkor váltak jogilag elfogadott szabályokká, ha a főbíró szentesítette azokat. Ez azonban megkövetelte, hogy az írott rendtartás a mindenkor érvényes oklevéltani formulák szerint készüljön el. Ezért a szabályok összeállítóinak már szükségük volt valamilyen mintára, s azonfelül a korabeli céhszokások mélyebb ismeretére. Az ilyen, tehát a főbírók által kiadott céhlevelek tehát már rendszerint az Európában általánosan elterjedt formai jegyek szerint készültek, legfeljebb azok artikulusai igazodtak a helyi igényekhez és feltételekhez. Ezért az ilyen oklevéllel rendelkező társaságokat már valóságos céheknek kell tekintenünk. Ez a fokozat mutatkozik a debreceni asztalos céh 1620-as céhlevelében is. A szabályos, többes számban írt intitulatio („Nos Georgius judex primarius..."), 8 Takács 1984.452. 9 Ilyenek voltak pl. a „sütögetők", pártakészítők, téglavetők, házkötők, kásakészítők, fuvarosok stb. Vö.: Varga 1981. 345-348. 431