Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

kezetben mindenütt alkalmazkodtak a helyi talajviszonyokhoz, s így lényeges eltérések mutatkozhattak a típusokon belül is. Felhívja a figyelmet a tanulmány arra is, hogy az ekék vizsgálata csak akkor lesz teljes, ha az eketípusokkal párhuzamosan az eketaligát is vizsgáljuk.

41 Tanulmányát a részkutatóknak ma már tovább kell fejleszteni, részben azért, mert a néprajzi módszerekkel feltárt anyag nem ad feleletet a magyar nép ekéinek korábbi formáira, részben azért, mert a feltárás idején már abból a korból való darabokkal találkozott a szerző, amikor az egyes ekék fejlődésvonalát igen sok külső, szerző által figyelmen kívül hagyott tényező is befolyásolhatta. A magyar eketípusok vizsgálatánál nem vizsgálták meg kellőképpen a nagy faragó központok kisugárzó hatását sem. Sokan megállapították már, hogy a parasztember maga készítette az eszközeit.

42 Ez azonban nem mondható ilyen általánosan. A paraszt maga inkább csak az ekének egyes elkopott alkatrészeit pótolta, az új ekéket többnyire vásáron vette.

43 A Bakonyban, Debrecenben, Erdély és az erdős hegyvidék több községében iparszerűen készítették és vásárokon árulták a faekét. Ezek a faragó iparosok bizonyára pontosan ismerték a táji igényeket, de az is bizonyos, hogy korszerű újításokat is többször alkalmaztak. A faekék aránylag olcsók voltak. Sokkal olcsóbbak, mint az 1830-as évektől egyre gyakrabban hirdetett vasekék. Az is általános volt, hogy a vásárokon csak a farészeket vette meg a parasztember, amit aztán a kováccsal vasaltatott be (régi ekéjének vasrészeit is felhasználva). A vasrészek drágábbak voltak, mint az egész faeke.

44 A XIX. század első felében a magyar eke a faeke fejlődésének legfelső fokát érte el. Megtalálhatók rajta mindazok az elemek, amelyeket később a vasekék is átvettek és tökéletesítettek.

45 Az 1801-ben Párizsban rendezett ekekiállításon magyar faekék is szerepeltek.

46 Ettől kezdve - mint látni fogjuk - nálunk is mind gyakoribbak lettek a különböző szántási és ekeversenyek. Ezek közül is kiemelkedett az 1841-ben Pesten rendezett ekeverseny, melyen „a köznépnél divatozó s egymástól lényegesen különböző többrendű ekéket" az ország különböző részeiből összegyűjtve egymás mellett lehetett látni.

47 A kiállításon kiderült, hogy a magyar nép mindenütt kétszarvú taligás ekét használt. Ezeknél az ekéknél már a mélységet és a barázda szélességét is lehetett szabályozni. A mélységszabályozásnak háromféle lehető41 K. Kovács László 1937. 2^2. 42 Többek közt Magyar Gazda 1841. 99-109. 43 Vö. Bátky 1906. 34; Stephens 1855-1868, II. 30; Magyar Gazda 1841. 107; Kós Károly 1947. 44 Baksay D. írja 1857-ben: „Vasekét csak némely művelt osztálybeli gazdák és haszonbérlök használnak: a nagyobb rész a kontár faragók által szabályos mérték nélkül összegányolt faekét vásárolja a debreceni piacon. Természetes, hogy az ily tökéletlen műszer a századok óta általa rosszul munkált s eltarackosodott földön nagy erőt igényel. Hat ökröt, hat lovat fog azért ez elébe a Hortobágy melléki gazda, mely erővel, ha vasekével munkálná földjét, három ekét vontathatna". Falusi Gazda 1857. 11. 45 Korén 1950; Michelsen 1959. 46 Pethe 1805.1.228. 47 Magyar Gazda 1841. 65. 154