Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Debrecen kőszínháza 125 éves

DEBRECEN KOSZINHAZA 125 EVES Jubileumi színháztörténeti kiállítás 1991. április 18. Debrecen, Déri Múzeum Az értékteremtő, az értékeket megőrző és közkinccsé tevő erő nagyon sok forrásból táplálkozhat, s ezek között az anyanyelvnek és kifejezésformáinak primátusa van. A magyar színtársulatok történelmük kétszáz esztendeje alatt küldetést teljesítettek az anyanyelvi kultúra ápolásában, őrzésében és közkinccsé tételében, a nemzeti és egyetemes színházi kultúra értékeinek a feltárásában és közvetítésében. Nemcsak a színpadi alkotások sikereit, gyönyörűségeit tették magukévá, vállalták a mindezekkel kapcsolatos gondokat, keserűségeket és kudarcokat is. Ezt teszik ma is. A nemzeti és a világirodalom, a művészet, a jó ízlés közvetítője, megtartója és alakítója az emberiség történetével összenőtt, örök életű, a művelődést, a műveltséget tekintve szinte nélkülözhetetlen színjátszás, s annak az idők során kialakult és látványosan fejlődő intézménye, a színház. Debrecen kőszínháza 1990 szeptemberében ünnepelte megnyitásának a 125. évfordulóját. Egy színház lehet ennél korosabb és fiatalabb is. De szerepét a kezdetektől az jelöli ki és határozza meg, hogy szándékainak és céljainak a középpontjában az ember áll. Az életéért, a megmaradásért, az igazságért, a hazájáért és nemzetéért, a szülőföldjéért és embertársaiért küzdő, önfeláldozó, vagy a gyarló, a gyengébb és rosszabb oldalát megmutató ember. A színház nyílt színén az emberi nagyság és esetlenség, erényei és gyarlóságai elevenednek meg, mint ahogy az élet nagy színpadán is. Színészeink, a színpadi szerepek alakítói varázslatos művészi eszközökkel és módon mutatják fel nekünk a shakespeare-i tükröt: ilyenek vagytok, ilyenek vagyunk, és ilyen vagyok én. Az önmagukra ismerés katartikus élményében részesítve bennünket, mozgásba hozza képzeletünket is. Emóciókat ébreszt, és akaratlanul is beleéljük magunkat a színpadon ábrázolt élethelyzetekbe. Olyan szituációkat teremt színpadi remekléseinek jeleneteiben, amelyeknek segítségével képzeletben eljátszhatjuk az oly gyakran meg nem valósult, vagy megvalósíthatatlannak bizonyult szerepeinket, elérhetetlen vágyainkat. Nekünk szól és értünk szól a színpadi mű a maga drámai nyelvén, szimbolikus, allegorikus, szatirikus és humoros kifejezőeszközeivel. A színpadon megformált