Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Debrecen kőszínháza 125 éves

szereplőivel szemben hol rokonszenvet, máskor ellenszenvet vált ki belőlünk. Tragikus sorsú hőseivel együttérzünk, s bizony néha még könnyet is ejtünk értük, nyíltan, vagy titokban. Voltak korok, korszakok, amikor a színház szinte egyedüli helye, a színész szava egyedüli eszköze volt a szókimondásnak, az igazság, a nép-nemzeti, közösségi és egyéni sérelmek elpanaszolásának. így volt ez a XIX. század ötvenes és hatvanas éveinek önkényuralma alatt, amikor a nemzeti irodalom nagyobbrészt néma vagy csak elvontan allegorikus maradt. Amikor többnyire csak befelé áradt a panasz, titkolt könnyekre fakadt a fájdalom. A színház úgyszólván egyedüli lehetőségét jelentette a tiltakozásnak, a gondolat és a lélek ellenállásának. A XX. század számos tragikus történése hozott létre hasonló sorshelyzeteket az ordas eszmék szabadságot, demokráciát és emberi méltóságot tipró időszakában. Mindenfajta önkény, zsarnokság és megaláztatás idején. Sok-sok felejthetetlen színházi bemutató vált az igazság, az emberibb élet iránti vágy, a remények kifejezésének az eszközévé. A nemzeti és az egyetemes drámairodalom megannyi színpadra állított remekműve példázza ezt. Katona József Bánk bánja, Erkel Hunyadi László című operája. A Peer Gynt és a Varázsfuvola, a Revizor és az Ahogy tetszik, a Teli Vilmos és a Dandin György előadásai lehetnek ennek a példái. Ezek a színházi előadások a hazaszeretet, a nemzettudat, a harmónia, a teljesség, az emberi nagyság és tisztaság, az erkölcsi értékek szolgálói voltak, s ezt a szerepet vállalják és vállalniuk kell ma is. A Déri Múzeum Debrecen színházának jubileumi évadja tiszteletére rendezte meg ezt a kiállítást. A színháztörténeti emlékek gyűjtése, őrzése és gondozása a debreceni Csokonai Körtől kezdődően számos közreműködő emberen és intézményen át a városi és regionális szerepet is betöltő múzeumnak is kötelessége, felvállalt tennivalója.A múzeum szakmuzeológusai mellett létrehozását segítették a Petőfi Irodalomi Múzeum, a Színháztörténeti Intézet, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtára és természetesen a Csokonai Színház vezetői, színészei, munkatársai. A kiállításon Debrecen kőszínházának nagynevű és emlékezetes alakításairól, híres színészeiről készült fotók és színlapok szerepelnek. Olyan színészegyéniségek említése következik itt, akiknek a neve önmagában is jelzi és minősíti a debreceni színészet rangját: Lendvay Ödön, Egressy Gábor, Blaha Lujza, Jókainé Laborfalvy Róza, Latabár Kálmán, Horváth Árpád, Soós Imre, Latinovts Zoltán, Márkus László, Mensáros László. Rajtuk kívül még sok-sok kortárs színművész növelte ennek a színháznak a rangját, és vitte, viszi tovább nemes hagyományait: Simor Ottó, Varga Magda, Novak István, a jó emlékű Sallai Imre, aztán Marsay Magda, Tréfás György, Csáky Magda, Sárközi Zoltán és Csikós Sándor. Vagy a rendezők között Zilahy Gyula, Heltai Jenő, Kardoss Géza, Horváth Árpád, Szendrő József, Téri Árpád, Thuróczy Gyula, vagy utóbb és visszatérően Lengyel György.