Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Bevezetés

jártam, kezembe vehettem a paraszti élet akkor még számomra igen furcsa eszközeit, majd többszáz, sőt többezer éves tárgyakat is. Ezután következett a közös gyűjtőút, a leltározás, a kiállítás-rendezés, közben nem maradt el a föladott olvasmányok kikérdezése és megbeszélése sem. Mivel Dankó Imre, ahol csak tehette, könyvek szerkesztésébe és kiadáséiba fogott, ennek a szenvedéllyel űzött munkának az alapelemeit is megtanította a csupafül-csupaszem gimnazistának. A személyes hangot és a visszaemlékezést a kézben tartott kötet két darabja váltotta ki belőlem: A cserépedények Kötegyánban és a Kötegyáni cementrajzok. Mindkettő születésénél asszisztáltam, egyszersmind szemléletet és módszert tanultam. Az elsőnél azt, hogy nemcsak a készítőtől, jelen esetben a fazekastól indulhat a kutatás, hanem a használótól is, mert igen jellemző lehet, miféle cserépedények kerülnek elő egy közösség eszköztárából. A másik dolgozat az új jelenségek keletkezésére figyelmeztetett, itt a még lágy cementjárdába karcolt motívumokra és feliratokra. A hagyomány és változás viszonya ezúttal azért került különösen éles megvilágításba, mert a kis bihari falu abban az esztendőben esett át a tsz-szervezés megrázkódtatásán, és sejteni lehetett a tradicionális kultúra bomlásának fölgyorsulását. Megvallom, ezek a felismerések jóval később — visszagondolva — tudatosodtak bennem. Akkoriban a tulajdonuk feladására kényszeritett parasztok tragédiáját inkább föl tudtam fogni, mint a kultúra átalakulásának rejtélyeit. A fiatalság derűlátását egyelőre nem homályosították el sötét gondok. Felejthetetlen volt számomra az a nyár. Reggelenként a pára fölött valószerűtlenül lebegett a Bihari-havasok halványkék vonulata, a déli órák hőségében tökéletes hallgatásba süllyedt a község, a mejeg estéket pedig a napi élmények és tapasztalatok értékelése töltötte ki. A gyulai gimnazisták néprajzi szakköre 1959 júliusában tíz napig táborozott Dankó Imre vezetésével Kötegyánban. Ennek köszönhettem, hogy az utolsó órában megismerhettem azt a magyar falut, amely hosszú időn át keretet biztosított egy sajátos műveltségnek, de már régen eltűnt. Idestova négy évtizede ennek, s nem sokkal később mindketten elkerültünk az alföldi kisvárosból. Soha többé nem laktunk ugyanazon helységben. Ki merre járt és élt? Ezt a kérdést Dankó Imrével kapcsolatban a nehezebb megválaszolni. Akik közelebbről ismerik őt, tudják, hogy Gyuláit megelőzően és utóbb is több városban működött. Egy időben tréfás kedvű