Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
A máramarosi Kunigunda-monda kérdései
leségével együtt menekülésre kényszerítették. Boleszlóra a tatárdúlás után ugyanaz a feladat várt, ami apósára, IV. Bélára is: újra kellett az országot építenie. Ahogy Balanyi György írta, ebből a munkából Kinga (Kunigunda) is derekasan kivette a részét. Kunigunda hozományából katonaságot szervezett a tatárok ellen és jótékonyságát még inkább gyakorolta. Az újjáépítés Lengyelországban még nehezebben ment, mint Magyarországon, mert a tatárok elvonulása után Lengyelországban alig lecsillapítható belső nyugtalanság lett úrrá. Amit aztán külső erők igyekeztek is Boleszláv, illetve Lengyelország ellenében kihasználni. Ezek miatt a rossz bel- és külpolitikai viszonyok miatt nem tudta Boleszló feleségét, Kunigundát Magyarországra elkísérni. IV. Béla ugyanis látogatásra hívta meg lányát, hogy megmutassa neki, hogy mi lett az országból és hogyan halad, milyen eredményeket ért el az újjáépítés terén. Kunigunda tehát egyedül jött Magyarországra: mind szülei, mind az egész ország nagy örömmel, lelkesedéssel fogadták. Balanyi szerint Kunigunda magyarországi útja valóságos diadalmenetté változott. Itt, az országban tett út során, egyik látogatásához kötötten támadt aztán ez a bizonyos, számunkra problematikus legenda. A legendát legrészletesebben Balanyi György a következően mondta el: „Hosszú útjuk során a máramarosi sóbányákba is eljutottak a királyi vendégek. A kíváncsiság az egyik tárnába is levitte őket. Kinga (Kunigunda) gyönyörködve nézte a hatalmas, hófehér sótömböket. De aztán szomorúság árnyékolta be szép arcát. Arra gondolt, hogy szeretett lengyel alattvalói híjával vannak Isten eme nagy áldásának s jobb hiányában kénytelenek beérni sós forrásokból nyert úgynevezett főtt sóval. Ezért sietett megragadni a kínálkozó alkalmat, s rövid habozás után így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát s engedd meg, hogy innét egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket." Béla természetesen rögtön teljesítette szeretett lánya kérését. Erre Kinga (Kunigunda) lehúzta ujjáról jegygyűrűjét s mintegy a birtokbavétel jelképéül a mély aknába dobta. A legenda azonban nem áll meg itt. Előadása szerint, kevéssel később (1251) magyar bányászok útmutatása nyomán a híres bochniai sóbányát megnyitották, az első napfényre került sótömbben teljes épségben megtalálták a királyné gyűrűjét." 3 Az egész legendát jobban helyhez köti 3 Uo. 300-301.
