Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A máramarosi Kunigunda-monda kérdései

egy múlt századvégi helytörténeti munka. Pap József helyi ismeretek alapján ezt írta: „A tatárvész után állítólag fényes kísérettel jött Magyarországba Kinga (Kunigunda), Boleszló lengyel herceg felesége, atyja látogatására. IV. Béla csatlakozott leányához, s együtt járták be az elpusztult országot. Eljutottak Máramarosba is, hol Béla Kingának egy sóbányát adományozott. A szépséges királyleány, akinek szépségéről csodás dolgokat mesélnek a krónikák, mint egy zálogul bedobta a kapott sóaknába gyűrűjét. Kinga hazatért. Pár év múlva pedig ugyanazon gyűrűt az éppen akkor felfedezett bochnyai sóakna egyik nagy sóssziklájából fejtették le a munkások. A szóban forgó bánya a szlatinai Kunigunda. A szlatinai bányászok különben ma is pártfogójuk gyanánt tisztelik Kingát, akit az egyház nagy életszentségéért a boldogok között tisztel."

4 Annak, hogy a „szóban forgó" sóbányaként az aknaszlatinai sóbányát hiszik, az az oka, hogy a XVIII. században megnyitott aknát - nyilván a környéken ismeretes Kunigunda-legendára való tekintettel - Kunigundaaknának, Kunigunda-bányának nevezték el. Viszont éppen ezért nem lehetett ez a sóbánya a kérdéses sóakna, amelyiket Kunigunda ajándékba kapott az apjától és amelyikbe beledobta a gyűrűjét. Hiszen ezt a bányát a kérdéses látogatás után közel ötszáz évvel később nyitották csak meg.

3 4 Ifj. nagysomkúti PAP József: Adalékok Máramaros történetéhez. Máramarossziget. év. n. 7-8. 5 BÉLAY Vilmos: Máramaros megye társadalma és nemzetiségei. A megtelepüléstől a XVIII. század elejéig. Település- és Népiségtörténeti Értekezések 7. Bp. 1943. 46-47., 201. - Szlatina (1409 Zlathina. 1412 Zlathyna, 1720 Szlatina) a Tisza jobb partján, Szigettel majdnem átellenben a XIV. században települt. Kenéz nemessé lett utódai a földesurai. Az újkorban többségében nemesi falu, 1720-ban 18 nemesi sessiót írtak benne össze. Közelében Aknaszlatina, a máramarosi sóbányászat mai központja, XVIII. századközépi bányásztelepülés. Megerősíti mindezt Fényes Elek 1851-ben, Geographiai szótárában (IV köt. 143.) Szlatina, oláh-orosz falu - mondja Máramaros vármegyében, Szigethez " l

A órányira, a Tisza jobb partján: 63 r. kat., 714 g. kat., 57 zsidó lakossal; g. kath. anyatemplommal, derék urasági kastéllyal és kerttel, s jó termékeny határral. Földesura báró Sztojka. de bír benne a Nygre nemzetség is. A Királyi Kincstár, melynek itt jövedelmes sóbányái vannak, csak annyi földet bír, mely az épületekre és legelőre megkívántatik. Ezt Handálnak nevezik, s 392 r. kat., 520 g. kat. lakost számlál, kik mindannyian bányászok, tisztek, vagy kézművesek és szolgák. Negyven évvel később a Pallas Nagy Lexikona (I. köt. Bp. 1893. 249.) bővebben nyilatkozott. E szerint Akna-Szlatina (Szlatyine-Okna) falu Máramaros megye szigeti járásában. 1891-ben 2052 magyar és oláh lakosa volt, vasúttal, postával és m. kir. sóbányahivatallal bírt. Az itt feltárt sótelep 1797 m hosszú, ugyanolyan széles, területe 28,442 m

2 és 152 m vastag, tiszta mennyisége 47 137 496 mázsa. Évenként 347 475 mázsa sőt állítanak elő. Összesen 4 bánya van benne, 27 nyílt aknatorokkal és napra nyíló 12 táróval. Most az egyesült Kunigunda-Miklós aknát művelik. Az akna óriási terem, magassága 129 m, szélessége 227 m. hossza 720 m, a boltozat tetejéről két hatalmas csillár lóg le, s ha ezeket és a sok falilámpát meggyújtják, a terem tündéri látványt nyújt. A bányában 406 férfi és 41 gyermek dolgozik.