Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Néprajzi adalékok a daru szimbolikájához, címerben való megjelentetéséhez

ruközösségeikhez. A szelíd darvak kimondottan ragaszkodtak a gyerekekhez, igaz, a gyerekek is nagyon szerették a darvakat. Szemelvényeinkben arról is olvastunk, hogy a darvak mily játékosak voltak. Ezt a jó tulajdonságukat „rabságukban", a szelídített darvak is megtartották. S talán ez is lehetett az egyik oka annak, hogy a gyerekek annyira kedvelték őket. Arról is sokat olvastunk idézeteinkben, hogy a szelíd darvak milyen nagy rendfenntartó szerepet játszottak a baromfiak között és hogy mily nagy mértékben őrködtek egy-egy porta-udvar, ház, sőt utca biztonsága, nyugalma fölött. Az őrző, figyelő dam valóságos őrző-védő jellé, közismert képpé, azaz jelképpé vált. A híres damfigyelemre-őrködésre-riasztásra éppen Püspökladányból gyűjtöttük jó harminc évvel ezelőtt egy szép példát, históriát. Egyik idős - azóta már meghalt - püspökladányi embertől jegyeztük le, aki viszont a „nagyanyja nagyapjától" hallotta, vagy jutott el hozzá, nyilván nem közvetlenül, hogy: „Valamikor, amikor még egy nádház vót az egísz kössíg, meg víz vót itt mindenfelí, hogy mikor vót pontosan aszt bizony nem tudom, csakhát nagyon, de nagyon régen, vót itt Ladányba egy nagy ígís. Akkor tűz azóta igen vót, mert hát ín magam is láttam mán egyet-kettőt, de ezek mégcsak nem is hasonlítottak ahho, amirü szólok. A tűz valahun ott kezdett a falu szílin, ahun most a rendőrsíg van, valahun arrafelí, de hát hogy hun azt nem igen lehet tűnni, hiszen úgy, de úgy megváltozott ott is, arrafelí is minden, leginkább nyút, gyarapodott a kössíg. Valami fene nagy szél is vót akko, ami a füstöt, meg pernyét, zsarátot a falura fújta. Hogy ettül-e, vagy mástul, a faluban tartott daruk olyan istentelen zajba, aszt monták az öregek, hogy krugatásba kesztek, meg szaladgálásba, hogy mindenki felneszelt, kiszalatt a házbúi, meg felfigyelt a mezőn oszt hazaszalatt, mer a tűz terjett, egyre jobban befutotta a falut, dílre vagy hogy monták, az egísz falu leígett. A daruk visítása, meg ugrálása arra vót jó, hogy a nípek gyorsan kiengették az állatokat, baromfiakat, meg ki tuttak hozni a házakbul esztaszt, meg a gyerekiket is össze tutták szenni, szóval így. Csuda vót, hogy a visító daruk összehajtották a mindenünnen kiengedett baromfiakat, de még az állatokat is, valahová ide a templom mellé, osztán ott kurrogtak mellettük, hogy együtt tartották ököt, nem engették szétfutni, ebitangóni a világban. Vótak is asztán nagy becsületbe a daruk, mert ami megmaratt egyáltalán, aszt a daruknak köszönhettík. Mer leígett minden, csak az maratt meg, amit a daruk megőrisztek, meg az a kevíske, amit a daruk riasztására a házakbul, ólakbul nagy hirtelen ki tuttak menteni. De ezekbe is nagy vót a kártítel, mer sok kihordott heme-humiba is belekapott a tüz osztán elígett".

9 9 1967. M. Gy. 81 éves. A szóban forgó tűzvész talán az 1840. április 27-i. nagy tűzvész lehetett. Amikor is 299 lakóház. 545 gazdasági épület, köztük 7 malom égett meg.