Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
A vasfű (Verbena officialis L.) a sárréti néphagyományban
előkotorászni onnan-ahunnan, amikó éppen kellett. Na meg hát szárahatott is a, oszt akkó meg tört, hát e miatt is hihetetlen ez az egísz. Mer a, hogy mongyák, mongyák, még semmi, attú még a lehet máskint is. - A csökmei sárkányhúzásról tetszett-e hallani? - Hallottam hát, de aszondom az igazgató úrnak, hogy jó hogy nékem célzott véle, oszt itt Furtán, nem pedig Csökmön, mer bizony csak futnia kellene, ha elvinné egyáltalán szárazon. Hát lássa az is egy nagy csúfság, hazugság, az egísz csak arra jó, hogy a csökmeijeket törje tüle a nyavalya. Hát nagy gazember vót az a Csuba a bisztos, de csak kitolás vót az egísz, akárhogy is nízzük, csalás oszt kész, akkó amikó esett se vót írdemes véle foglalkozni, máma meg má ippensíggel hanni a fenébe. Csak aszt mutattya, hogy milyen buta is vót a níp, hogy lehetett a falhó állítani, hát aszt nehíz elviselmi még máma is belüle. - Pedig itt Furtán is élt egy furfangos ember, aki meg a székelyudvarhelyieket szedte rá, méghozzá a vasfűvel, nem hallott róla valamit bátyám, nem tudná megmondani a nevét? - Nemigen írtöm, hogy mirü is van szó, mer hát furfangos ember, hát a van, meg vót elég itt is meg másutt is, de hát hogy, hogy is tetszett mondani, hogy hun vót vagy mi vót víle? - Székelyudvarhelyen, Erdélyben, úgy 1885-1886ban. - Nem tudok ín errű semmit, de semmit, de még más se a biztos, oszt mit csinát ez a furtai koma, ha csinát, tessík má mondani, ha tuggyam. - Azt olvastam róla, hogy Székelyudvarhelyen felajánlotta a vasfüvet megvételre, mégpedig úgy, hogy szövetkezetet szervezett a vételár összeadására. 2000 Ft-ért akarta eladni a székelyeknek a vasfüvet, hogy kincset keressenek vele. De nem lett belőle semmi, mert a csalót leleplezték és nagy pör lett a dologból. Tényleg nem tetszik tudni semmit se erről a furtai emberről? - Hát nagy tekergő lehetett a szent, azok az erdélyiek meg nagy marhák, a má biztos. Az a jó ebbe az égiszbe, hogy vílekedem, e se igaz. Mán csak azír se, mer a furtai ember e nem ment vóna olyan messzire, a ki se húszta a lábát a falubó, a másik meg a, hogy ugyan hunnan lett vóna néki vasfüve, de meg hát mit tuttak azok ott, a messzibe a vasfürű, hogy megvegyík oszt kincset keresnének véle. Nem hallottam ín errü sem semmit, de más se. De hát má milyen nagy csúfság lenne a még most is erre a falura, hogy ilyen tekergő ilt benne meg, hogy eszt csináta. Míg jó, hogy óvasni tetszett, mer a megint más, mint ha beszílik. Óvasni mindent lehet, csak el is kéne hinni, a meg megint más. Ez a vasfű is hát mit nem vált ki. Hej, nagy szígyen vóna az a falura, ha igaz vóna. Mán vílem is, hogy mér tetszett az imént a csökmei sárkányhúzásrú kírdezni. Ez is valami effile kitalálás, a mi kárunkra, szígyenünkre. Szóvá nincsen ezen mit kereskenni, mer emondanám, ha tunnám, de nincs mit, mer merő egy kitanálás ez is. Oszt egyáltalán mi lött ezze a furtajiva, ha má óvasni tetszett rúla? - Arról, hogy mit lett vele, hogy volt, mint volt ez az ügy, nem tudok semmit sem, mert nem írtak róla bővebben az akkori újságok. Ezért kérdeztem bátyámat, hogy hátha többet tudna erről, mint az újságokból én, vagy bárki más is. - Nem tudok ín semmit, de nem is akarok, csalás, szemfínyvesztís ez az egísz."" 5 115 R(agyás) Juhász János, szül.: 1879. Fúrta, Szabadság u. 76. 1971.
