Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A Berettyó-völgy középkori települési-közlekedési- és árucsereviszonyai

szonyaival, termeivényeivel és termékeivel itt, ezen a területen cserélte ki javait. Azonban nemcsak helyi cseréről volt szó már a középkorban sem, hanem a völgy földrajzi irányultságának megfelelően egy kelet-nyugati irányú árucseréről is beszélhetünk. Ennek a már a középkorban meglevő kelet-nyugati irányú árucserének a jobb megismerése szempontjából meg kell vizsgálnunk a Berettyó-völgy települési- és útviszonyait. Mielőtt a települések ily szempontú ismertetésére térnénk, ajánlatos felidéznünk Györffy György jellemzését a középkori Berettyó-völgyről. Györffy György azt írja, hogy a „Körössel párhuzamosan széles völgyben fut a Kraszna megyében eredő és Szalárd alatt az Alföldre érő Berettyó. A két völgy között elterülő hegység (a mai Réz) régi neve volt Igyfan; bükkösökkel borított rengetege a XI. században a hercegek fő vadászterülete volt; lealacsonyodó nyugati vége Avas nevet viselt. A Berettyó völgyét alacsony, szőlőművelésre alkalmas hegyvonulat (ma Érmelléki hegyek) választja el az Alföld peremét jelző Omsó ér, vagy röviden Ér folyó mocsaras völgyétől, az ún. Érmeiléktől."

20 Véleményünk szerint ebben az összefogott ismertetésben benne van mindaz, ami a továbbiak szempontjából lényeges, hogy tudniillik a Berettyó-völgy a maga teljes egészében „peremterület", azaz olyan vidék, ahol két különböző földrajzi-, gazdasági-, termelési viszonyokkal rendelkező táj találkozik egymással. A Berettyó-völgyben kialakult árucsere szempontjából ez a leglényegesebb megállapítás. A Berettyó-völgyben létrejött települések a Berettyó mindkét, de leginkább a jobboldalán alakultak ki, mind alföldi jellegűek, annak ellenére, hogy az árterület-völgy legmagasabb, vízmentes részein létesültek. A települések határai azonban nagyrészt mocsaras, vízjárta, nádasok voltak. Az évenként rendszeresen visszatérő áradások a vízmosásokban, szakadékokban, lapályos helyeken nagy mennyiségű vizet hagytak hátra és lehetetlenné tették a nagyobb arányú földművelést. A szántók, a különféle kertek területe minden falunál kicsi volt és rendszerint a település közvetlen közelében levő alacsony hátakon, laponyagokon foglalt helyet. A határok nagyobbik hányadát halászattal, rákászattal, csíkászattal hasznosították, az állattartás - főleg szarvasmarha - ugyancsak számottevő volt, illetőleg nádlással éltek. A völgyet szegélyező dombvonulatokon, hegyoldalakon, ahol az erdő engedte, már a középkorban szőlőskerteket tele20 GYÖRFFY György: i. m. 570.