Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A Berettyó-völgy középkori települési-közlekedési- és árucsereviszonyai

szonyaival, termeivényeivel és termékeivel itt, ezen a területen cserélte ki javait. Azonban nemcsak helyi cseréről volt szó már a középkorban sem, hanem a völgy földrajzi irányultságának megfelelően egy kelet-nyugati irányú árucseréről is beszélhetünk. Ennek a már a középkorban meglevő kelet-nyugati irányú árucserének a jobb megismerése szempontjából meg kell vizsgálnunk a Berettyó-völgy települési- és útviszonyait. Mielőtt a települések ily szempontú ismertetésére térnénk, ajánlatos felidéznünk Györffy György jellemzését a középkori Berettyó-völgyről. Györffy György azt írja, hogy a „Körössel párhuzamosan széles völgyben fut a Kraszna me­gyében eredő és Szalárd alatt az Alföldre érő Berettyó. A két völgy között elterülő hegység (a mai Réz) régi neve volt Igyfan; bükkösökkel borított rengetege a XI. században a hercegek fő vadászterülete volt; lealacsonyo­dó nyugati vége Avas nevet viselt. A Berettyó völgyét alacsony, szőlő­művelésre alkalmas hegyvonulat (ma Érmelléki hegyek) választja el az Alföld peremét jelző Omsó ér, vagy röviden Ér folyó mocsaras völgyétől, az ún. Érmeiléktől." 20 Véleményünk szerint ebben az összefogott ismer­tetésben benne van mindaz, ami a továbbiak szempontjából lényeges, hogy tudniillik a Berettyó-völgy a maga teljes egészében „peremterület", azaz olyan vidék, ahol két különböző földrajzi-, gazdasági-, termelési vi­szonyokkal rendelkező táj találkozik egymással. A Berettyó-völgyben ki­alakult árucsere szempontjából ez a leglényegesebb megállapítás. A Berettyó-völgyben létrejött települések a Berettyó mindkét, de leg­inkább a jobboldalán alakultak ki, mind alföldi jellegűek, annak ellenére, hogy az árterület-völgy legmagasabb, vízmentes részein létesültek. A te­lepülések határai azonban nagyrészt mocsaras, vízjárta, nádasok voltak. Az évenként rendszeresen visszatérő áradások a vízmosásokban, szaka­dékokban, lapályos helyeken nagy mennyiségű vizet hagytak hátra és le­hetetlenné tették a nagyobb arányú földművelést. A szántók, a különféle kertek területe minden falunál kicsi volt és rendszerint a település köz­vetlen közelében levő alacsony hátakon, laponyagokon foglalt helyet. A határok nagyobbik hányadát halászattal, rákászattal, csíkászattal haszno­sították, az állattartás - főleg szarvasmarha - ugyancsak számottevő volt, illetőleg nádlással éltek. A völgyet szegélyező dombvonulatokon, hegy­oldalakon, ahol az erdő engedte, már a középkorban szőlőskerteket tele­20 GYÖRFFY György: i. m. 570.

Next

/
Oldalképek
Tartalom