Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A Berettyó-völgy középkori települési-közlekedési- és árucsereviszonyai

pítettek. Az erdőkben pedig széleskörű vadászat folyt. A Berettyó-völgy falvaiban a középkorban folytatott kézműves tevékenységre csak következtetni tudunk, főleg személynevekből (Kovács, Ács, Fazekas, stb.), egyetlen kivétel a molnár. A Berettyó-völgy több településén már a középkorból nagy, nemcsak a helység életében jelentős, hanem kisebb-nagyobb, a környék szempontjából is fontos malmot ismerünk. A malmok működtetéséhez a Berettyó vizét használták fel, a különben is sok ágra szakadt folyót több „malomárokkal" tovább osztották. A Berettyó-völgy malmainál vetődik fel elsőnek a közlekedés, az utak kérdése. A malmok a Berettyó-völgyben is, mint mindenütt másutt bizonyos központot képeztek, a települést, ahol működtek, egy-egy kisebb-nagyobb terület központjává fejlesztették. Ahhoz, hogy a malom működni tudjon, hogy a malom betölthesse a település életében az őt megillető helyet és feladatot, utakra volt szükség. Eltekintve most attól, hogy a malmok maguktól is jól megközelíthető, a közlekedés szempontjából fontos helyeken létesültek, a hozzájuk vezető utak, az oda és az onnan való szállítás feltételei igen lényegesek a továbbiak szempontjából. A Berettyó-völgy természetes útja maga a Berettyó folyó. Ez a víziút azonban alig volt használatos, mert a folyó sodrát a sok-sok mellékág, a medret mindkét oldalon szélesen elterülve követő mocsaras terület nem engedte megközelíteni, nem is szólva a számtalan kanyarról, ami hosszúvá tette a viszonylag rövid utat is. De nem is szóltunk a rendkívüli kis eséséről, illetve lassú folyásról, ami ugyancsak jelentős akadálya volt a Berettyónak, mint víziútnak a hasznosításában. A Berettyón azért például volt faúsztatás, lápolás, azonban nagyon idényszerűen, csak az áradásokkor, amikor a nagytömegű víz gyorsabban vitte a fát, mint egyébkor. A Berettyó, mint víziút inkább az átjárói miatt érdemel figyelmet. A Berettyón való átkelés egyetlen esetben sem csak egy kisebb-nagyobb hidat jelent, hanem egy szélesen elterülő, több ágra szakadt folyóval rendelkező mocsaras területen való átjutás többféle lehetőségét. Az átjárók tehát nem elsőrenden hidak, hanem töltések, sok esetben természetes, a mocsarakba mélyen benyúló földnyelvek, fokok, szögek, ahogy a középkorban nevezték az ilyen képződményeket. Az átjárókhoz pedig inkább révek, mint hidak csatlakoztak és minden esetben vámok. A révek, hidak és vámok emléke néhány helynévben is él (Pelbárthida, stb.).