Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
Az 1739-40. évi kunszentmiklósi pestis népéletbeli szerepe
2000 fő lehetett. Ebből a pestis - a közölt feljegyzés szerint - 339 embert vitt el, vagyis a lakosság egyharmadát. Tekintve még azt is, hogy a pestis nagymértékben a gyerekek és fiatalok (a biológiailag értékes korosztályok) között pusztított, a pestist követő években a lakosság lélekszáma tovább csökkent. Ez a gyors és nagymérvű csökkenés eredményezte aztán azt, hogy munkaerőhiány keletkezett, és üres helyek támadtak a Felvidék déli részein, peremén lévő, aránylag sűrűn lakott településekről való betelepülésre. A betelepülések kiinduló helyeit ma is élő családnevekkel is meg tudjuk határozni: Siroki, Váczi, Ácsai, stb. Néhány távolabbi, de ugyancsak Felvidékre utaló névre is bukkantunk: Liptai, Honti, stb. A betelepülők között a XVIII. század végén szlovákok is találhatók, akik már a XIX. század végére tejesen elmagyarosodtak; etnikai különállásukat csak római katolikusságuk jelzi {Czapek, stb. családok). A korábbi teljes etnikai egységet bizonyítja az is, hogy a pestis-listában csupán egyetlen idegen hangzású név fordul elő. A népnevekből alakult előnév is kevés: Német, Oláh, Tóth, Rácz. Ezek is, a Tóth-ot kivéve, csak egy-egy esetben fordulnak elő. A betelepülőket általában az is vonzotta a Hármas-kerületbe, és így Kunszentmiklósra is, hogy remény volt a szabadparaszti életmód megszervezésére és élésére. Küszöbön állt a Hármas-kerület, benne a Kiskunság és Kunszentmiklós helysége megváltása is, aminek révén a jobbágyságtól, a jobbágyterhektől- és szolgáltatásoktól megmenekülhettek. A betelepülők nagyobb hányada éppen azért nem szegény ember volt, hanem jómódú, akik nemcsak részt szerettek volna venni, hanem részt is tudtak venni a megváltásban és így társadalmilag is emelkedni próbáltak. Ebben a folyamatban az eredeti tőkefelhalmozódásnak, a második jobbágyság kialakulásának időszakában a polgári fejlődés sajátságos magyar módját figyelhetjük meg. 7 Mindez a redemptióból kerekedett hatalmas, még a múlt század végén is fellángolt, per irataiból szépen kiviláglik. 8 A közölt pestis-lista elibénk állítja az 1739-40. év Kunszentmiklósát, amelynek saját választású főbírája van. Tudós rektor vezette fiúiskolájá7 Vö.: S. SÁNDOR Pál: A parasztság az eredeti tőkefelhalmozás korában. Budapest 1949.; PACH Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században. Budapest, 1963. 8 KELEMEN Kajetan: A Jász-Kún Remdemptio története és fejlődése. Szeged, 1877.; NAGY Lajos: A jászkún birtokviszonyok fejlődése és jogi alapja. Karcag, 1878.; KELE József: A Jászkunság megváltása. Budapest. 1904.
