Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A debreceni tél

haza. Tehát írj minél elébb. A levél cime: Petőfi Sándornak, átadandó a mészárszéknél Dunavecsén. De te többet írj ám, mint írt literatortársad Petőfi A tavasz folyamán - némi elfogultsággal és túlzással azt mondhatjuk - Debrecenből él Petőfi, hiszen sorra jelennek meg itt írott versei. Áprilisban a Végszó ***hoz az Életképekben, utána mindjárt az Ivás közben a Regélő Pesti Divatlapban, májusban a Szomjas ember tűnődése szintén az Életképekeben, majd augusztusban a Honfidal a Honderűben. 1844. augusztus 7-én, alig fél évvel azután, hogy Debrecent elhagyta, szelíd iróniával tekint vissza nyomorúságaira az Egy telem Debrecenben c. versében. Az alapvetően megváltozott pesti körülményei közül szinte kívülállóként idézi emlékeit: Egy telem Debrecenben Hej, Debrecen, Ha rád emlékezem!... Sokat szenvedtem én tebenned, Es mindamellett Oly jólesik nekem, Ha rád emlékezem. Pápista nem vagyok. És mégis voltak böjtjeim, pedig nagyok. Jó, hogy az embernek csontfoga van, Ezt bölcsen rendelek az istenek, Mert hogyha vas lett volna a fogam, A rozsda ette volna meg. Aztán a télnek kellő közepén Kifogy a szépen A fűtőszalmám, S hideg szobában alvám. Ha fölvevém kopott gubám, Elmondhatom, Mint a cigány, ki a hálóból néze ki: "Juj, be hideg van odaki'!"