Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Lacambre, Geneviéve: Munkácsy helye a 19. század végének francia művészeti életében
LACAMBRE, GENEVIEVE Munkácsy helye a 19. század végének francia műuészeti életében Munkácsy Párizsban letelepedve az olyan külföldi művészek csoportjába került, mint más idegen származású művészek, mint Scheffer, Lehmann és a többiek akik mindnyájan részévé váltak a francia művészeti életnek. Munkácsy Nyugat felé vándorlása abban a városban ért véget, ahol — mint Londonban vagy Amszterdamban — a műalkotások nemzetközi kereskedelme zajlott, melynek főiránya ebben a korban az Egyesült Államok volt. Munkácsy nem szakítja meg kapcsolatát honfitársaival, s több fontos megrendelés érkezik hozzá Ausztria-Magyarországról Makart halála után. Érdemes kiemelni Munkácsynak a francia művészeti életben elfoglalt helyét abból a legendás aurából, mely a festőt már életében körülveszi. Miközben csodálatunkat fejezzük ki a művész iránt, szeretnénk elhelyezni őt a hasonló helyzetben lévő kortárs művészek között. Néhány kép jobban megvilágíthatja ezt az összevetést. A Puvis de Chavannes-nak szentelt La Plume különszáma említi, hogy Munkácsy, mielőtt végleg lelépett volna a párizsi művészeti élet színpadáról, 1895 januárjában egyike volt azon ötszáz meghívottnak, akik részt vettek a Nemzeti Szépművészeti Társaság (Société Nationale des Beaux-Arts) elnökének, a Panthéon, a Hotel de Ville és a Sorbonne nagy dekoratőrének tiszteletére rendezett banketten. De Munkácsy nem csatlakozik az új Szalonhoz és 1890 januárjában hűségesen visszatér a hivataloshoz, a Francia Művészek Szalonjához. Edmond de Goncourt helyesen vélekedett, amikor 1887. december 24-én azt írta Naplójában (III. kötet 82. o.), hogy a műkritikusokkal vizsgát kellene letétetni, nemcsak művészeti technikából, hanem stílusismeretből is, melynek elengedhetetlen próbája lenne: "megkülönböztetni egy Rubenst egy Raffaellótól, s egy Munkácsyt egy Puvis de Chavannes-tól a moderneknél. "Ha Munkácsy együtt is van a banketten 1895 februárjában Puvis-vel, Gauguin-nel, közvetlenül annak utolsó elutazása előtt a Csendes-óceáni szigetekre, aztán Renoir-ral, Monet-val vagy Rodin-nel, a kor legnagyobb nemzetközi hírnevű művészeivel, ez nem jelenti azt, hogy esztétikájukhoz is közel állna. A művész világképéről pontosabb képet alkothatunk, ha megnézzük azoknak a művészeknek a listáját, akik 1881-ben azon a banketten vettek részt, melyet osztrák és magyar tekintélyes személyiségek rendeztek az ő tiszteletére a Hotel Continentalban. Két vagy háromszáz csodálója között csak néhány művész volt, így a díszhelyen ülő Jules Breton, a "paraszt festő" és akadémikus, rajta kívül nem találjuk ott csak Chaplin-t, Jules Lefebvre-t, Duezt, Steveset, Vibert-t, Brozikot, a Sedelmayer köréhez tartozó cseh festőt, Schenket, Moslert, Heilbuth-ot és néhány kevésbé ismert nevet, akik akkoriban sikeres művészek: zsánerképfestők, portréfestők, történelmi jelenetek festői. E művészek mellett jelen volt Ernest Renan is, akit kérségkívül a Krisztus Pilátus előtt dicsfény nélküli Krisztus-ábrázolása vonzott. A kép akkor Sedelmayer-nél volt kiállítva, és közel állt Renan ember-Krisztusához.
