Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Lacambre, Geneviéve: Munkácsy helye a 19. század végének francia művészeti életében

Ez az az időszak, amikor Munkácsy hírneve a legnagyobb. Mert feltehetően ő a valóságos alkotója annak a vallásos tárgyú festménynek, amelyre Guy de Maupassant regénye, a Bei-Ami utal, melynek egyik hőse drágán megszerzi azt, mint társadalmi felemelkedésének legfőbb jelét és bemutatja egy olyan kiállításon, amelyet Sedelmayernek a Nouvelle Athènes negyedben, a La Rochefoucaoult utca 6. sz. alatt galériája inspirálhatott. Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének zajos sikerű bemutatója volt 1881-ben, majd 1884-ben az új vallásos témájú kompozíciója, a Golgota egy speciális kiállítóteremben került bemutatásra. Valóság volt-e, vagy gondosan megrendezett reklámfogás nem tudni, de az újságírók mindkét alkalommal a művész késedelméről beszéltek, amely megakadályozta őt abban, hogy a Szalonon állítson ki. Ha hihetünk Albert Wolffnak, a Figaro 1881. május 9-i számában ezt olvashatjuk: "íme Munkácsy Krisztusának Odüsszeiája. . ." Ez a jelentős mű a Szalonba volt szánva, ám a festő nem készült el vele, haladékot kért, amit nem kapott meg, minthogy Gustave Doré sem. . . Munkácsy nem érzi vesztesnek magát: speciális termet sürget, külön bejárattal a Palais de l'lndustrie-ben. A Művészeti Tanács meg sem vitatta ezt a javaslatot, nem volt elfogadható, hogy a Szalonon belül egy másik tárlatot hozzanak létre, és ebben talán igazuk volt. Ekkor az Iparművészeti Múzeum, mely a Palais de l'Industrie egyik szárnyát foglalta el, felajánlotta, hogy elhelyezi Munkácsy művét. Azonnal közölték is az Iparművészeti Múzeum vezetésével, hogy megszüntetik a Szalonra nyíló ajtót. Igy került kiállításra a mű, a művész több más képével együtt Sedelmayer-nél. Sedelmayer kitűnő üzletet csinált Munkácsyval, mivelhogy néhány évvel előtte egy 10 évre szóló szerződést kötött a magyar festővel, akit éppen akkor tüntettek ki a Párizsi Világkiállításon a Milton lányai című képéért. Jules Comte az Illustration 1884. május 3-i, szombati számában szót is emel az efféle különkiállítások elharapózó gyakorlata ellen: "nem kell soká keresgélnünk azokat az okokat, amelyek meggátolták a festőt abban, hogy időben elkészüljön képével a Szalon kiállítására és amelyek képének külön kiállítására ítélték. Úgy gondoljuk a közönség véleményét tolmácsoljuk, amikor tiltakozunk az ellen a nagyszabású reklámhadjárat ellen, amelyet néhány napja műve körül (Munkácsy Golgotája) keltettek. "Jules Comte megpróbálja a mű művészi újszerűséget helyére tenni, megjegyezve, hogy a "mozdulatlan Kelet" jelmezeinek használata ahhoz az "irányzathoz tartozik, amelynek ékesszóló kezdeményezője M. Bida volt". . . jó negyven évvel ezelőtt! Pontosítsuk hát Munkácsy karrierjének különböző epizódjait, mindenekelőtt az 1870. évi Szalon mitikus aranyérmét, amelyet a festő 26 éves korában kapott. Ha a párizsi Szalon változó szabályzatát figyelmesen újraolvassuk, kiderül: 1864 óta nem volt hierarchia a 3., 2. és 1. osztályú érmek között, hanem egyetlen érem volt, amelyet azonban háromszor lehetett elnyerni. Az 1870. évi Szalon szabályzatának 25. és 26. pontja arról tudósít, hogy ezeknek az érméknek "mindegyike 400 frankos értékkel bír", és ezekből 40 darabot adnak ki a festményekre és a rajzokra. Továbbá egy külön bizottság jelöli ki a két 4000 frankot érő díszérem tulajdonosait. 1870-ben a festő Tony Robert és a szobrász Hiolle nyerte el a díszérmeket.