Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)
Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Krisztus képei
KÜRTI KATALIN, Sz. Munkácsy Krisztus képei Jézus szenvedéstörténete évszázadok óta fontos témája a képzőművészetnek. Templomok, kolostorok falát díszítik Giotto, Tiepolo, Tintoretto, Rubens sorozatai, múzeumok féltett kincsei Dürer, Rembrandt festményei, metszetei. A kor történései, szelleme, a festő alkata meghatározta, hogy ki, mikor, milyen témát választott Krisztus földi életéből. Tintoretto a halálon győzedelmeskedő, megváltó Krisztust, a világ urát mutatta be, akiből fényesség születik (Velence, Scuola di San Rocco: Keresztrefeszítés, 1565—66), Rubens feltekintő Krisztus alakjai ugyancsak az egyház triumphálásának kifejezői (passió képei az antwerpeni katedrálisban, 1610—1617). A reformáció a hit alapjait kérdőjelezte meg. Különösen Hollandiában vált lehetővé a biblia önálló értelmezése, az eszmei szabadság. Ez eredményezte Rembrandt addig nem látott, mélyen emberi Krisztus képeit. Kezdetben teátrális beállítású, barokkos passióképeket festett, később, ahogy megismerte a szenvedést, a megaláztatást, Jézust, a fájdalmak emberét ábrázolta. Mem a tanító, vagy uralkodó, hanem a szenvedő Jézus lett müvei szereplője, az, aki szenvedésével és nem tanításával váltotta meg a világot (Levétel a keresztről 1634 és 1651, Három kereszt 1653, Krisztus a kereszten 1657). Kései művein nem is annyira Jézus alakja, mint a körötte lévő tömeg fogta meg képzeletét (Pilátus bemutatja Krisztust a népnek 1655). Amikor Munkácsy sorozatra gondolt, a velencei Scuola di San Rocco hatalmas Tintoretto-ciklusa lebegett a szeme előtt, amelyet 1874-ben látott,és amelyről akkor nyáron beszélgetett Haynald Lajos érsekkel, az egyházművészetek támogatójával. A velencei Sala dell'Albergo főfalát a több mint tizenkét méter széles Keresztre feszítés uralja, ezzel szemben áll a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Kálvária. Az 1565—67-ben festett tetralógia izgalmas sorozat: tükrözi Tintoretto művészetének egyre szenvedélyesebbé, expresszívebbé válását, újszerű, manierista ikonográfiái elveit. Tér- és tömegelrendezésének monumentalitása hatott Munkácsyra, különösen Golgota című festményére, szemlélete azonban más. Míg Tintoretto az egyház triumphálását személyesítette meg a dicsfénybe vont, győztes Krisztussal, Munkácsy a szenvedőnek, a közösségért életét adó drámai hősnek állított emléket. Krisztus Pilátus előtt-je szemléletében különbözik Tintorettóétól. Munkácsy Jézusa itt nem olyan magányos, mint Tintorettoé, inkább olyan győzedelmes, mint Rubensé. Az 1896-os Ecce Homo Krisztusa viszont Tintoretto és Rembrandt Jézus-alakjának magányosságát idézi fel. Ha utalunk is párhuzamokra, hasonlóságokra, különösen a Golgota esetében, látnunk kell, hogy Munkácsy Krisztus-trilógiája önálló, máshoz
