Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Végvári Lajos: Munkácsy és az európai hagyomány

megosztja a figyelmet, megtöri a kép egységét; az életképre jellemző narratív elem megzavarja a kompozíciót. Jóval szerencsésebb a Golgotha megoldása mivel segítségére volt Rembrandt Golgotha c. rézkarca. Ebben az időben Munkácsy számos Rembrandt karcot vásárolt, azokat rendszeresen tanulmányozta. Igy alakult ki a Golgotha, melynek számos alakját Rembrandt-tói kölcsönözte. Ilyenek a lovon ülő figura, vagy a kép bal oldalán látható két öreg rabbi, továbbá a kép közepén és jobb sarkában látható alakok. Utóbbiak szerepét túlbonyolította, például a visszanéző férfi felesleges, túlbeszéli mondanivalóját. Az ECCE HOMO a Krisztus trilógia legönállóbb kompozíciója. A már beteg mester festői hibáit ellensúlyozza a gazdag pszichológiai apparátus, a tömeg kifejező erővel való megjelenítése. Munkácsy nemcsak Rembrandt műveit gyűjtötte, de kortárs művészektől is vásárolt gyűjteményének egyik legértékesebb műtárgya egy Courbet tájkép volt. Ez a kép már nem inspiratív okokból került gyűjteményébe, ugyanis Munkácsy a hetvenes évek végétől kezdve egyéni tájképi stílust alakított ki. Az "alla prímán" festett borús tájképek mellett olyan — a természet elpusztíthatatlan erejét kifejező műveket festett, mint a Gesztenyesor, vagy a drámai hatású Colpachi park. A tájképfestészet történetében egyedülállók alkonyati látványt ábrázoló művei: ezek szinte átlépve az impresszionizmuson a századvég expresszivitásra törekvő felfogás felé mutatnak. A természet ihletett ismerője és értője volt Munkácsy. Nagy Virágcsendélet-e minden kortársától különböző: nem a virágok portréját festette, mint Manet, nem kereste szimbolikus jelentésüket miként Van Gogh. A septiben kitépett és vázába gyömöszölt virágok csodálatosan élnek a képein. Karakteres bemutatásuk olyan erőteljesen töltik ki a teret, mintha sohasem hervadnának el. A virágcsendéletek teszik vonzóvá az ún. szalonképeit. A kortárs kritika ezeket a színes, az anyagok szépségében való gyönyörködésből fakadt munkáit gyakran hasonlította a párizsi szalon ünnepelt polgári szellemű művészeihez, elsősorban Fortuny-hoz. Azonban Munkácsy képei jóval igényesebb szándék eredményei, nem stílusuk, de művességük, gazdag festőiségük alapján a Manet kör interieurjaihoz mérhetők. Munkácsy egyik legerősebb oldala az emberábrázolás. Kiváló léleklátó volt, alakjainak hiteles pszichológiai jellemzése adja meg képeinek mélységét, még akkor is, ha ezzel a képességével néha visszaélt. Emberismerő tehetsége zavartalanul jelentkezik Köpülő asszony című képén, vagy a Zálogházhoz készített tanulmányokon. Portréi a XIX. század legjava alkotásai közé tartoznak. Ebben a vonatkozásban fő-