Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

Tűzhelyek, tüzelőanyagok, a sütés-főzés eszközei

század végétől már legtöbbször horganyozott, vagy zománcozott fémlemezekből készítették. A XVIII-XIX. században megyénk kerámiakészletét több kerámiaközpontból szerezték be. Legfontosabbak minden bizonnyal a debreceni és Nagyvárad környéki kerámiák voltak. A főzőedények zömét a gömöri fazekasok hozták. Legnépszerűbb vizes edények a révi korsók és kanták. A Hajdúság egy részében a nádudvari fekete edény is népszerű volt. Mindenütt, de különösen megyénk északi részében a nagybányai, sárospataki, mezőcsáti, mezőtúri, tiszacsegei, délen a hódmezővásárhelyi fazekasok munkái találhatók. A Tisza vidékén ismerik a gyöngyöspásztói munkákat is.

93 A XIX. századi konyhaedények közt már elég sok öntöttvas, vagy réz edényt is találunk. Ezeket később zománcozott kivitelben is készítették. A vékony vaslemezből préselt kerek bográcsok főleg a hortobágyi pásztorok és a Debrecen környéki tanyasi gazdák nélkülözhetetlen edényei. Rézből készültek a hatalmas pálinkafőző üstök is, melyeket a múlt század végéig még nagyon sokan használtak. A konyhában számtalan kisebb-nagyobb fából, ökörszarvból készült só-, fűszertartó edényfélét is találunk.

94 A XVIII. század végétől mind több üveg-, és porcelánedény is felbukkan. Az üveg pincetokokat, butéliákat, kancsókat, poharakat, pintes üvegeket részben a Rézhegység üveghutáiból hozhatták (Sólyomkővár, Hármaspatak), a keménycserép, porcelán hazája pedig a Felvidék volt. A kisebb konyhaeszközök

95 csak annyiban mutatnak jellegzetességet, amennyiben itteni, főleg debreceni iparosok készítették, s ezek önálló stílusjegyeket viselnek. Ilyen eszközök pl. a különböző kések, két-, háromágú evővillák, melyeket a debreceni késesek készítettek. Bár ezek nagy részét különböző vásári árusok messze vidékekerői - pl. Boszniából - is hozhatták. Egy-egy háztartásban 8-10 féle különböző nagyságú kést, kanalat, villát is használtak. Szegény emberek között elég jellegzetes volt az ún. zsidó bicska, vagy bugylibicska. Ez nem más, mint egy kis esztergályozott fa nyélbe illesztett, behajtható acélpenge. Fillérekért lehetett kapni. Nem volt tanácsos kölcsönadni, mert ha valaki nyelének a gömbölyű végét megfaragta, „megherélte", azután már szégyen volt használni.

96 Népszerűek voltak a debreceni „oldalvillás" és „farvillás" kések is, amikor a szépen formált bicskához evővilla is párosult. A juhászok főként a görbe végű körmöző bicskákat keresték, melynek egyik pengéjét herélésre is lehetett használni. A háztartás vágóeszközei közé tartoztak a bárdok. Ezek erős acél pengéjét néha állatfej alakúra formálták, főleg hús aprítására használták, de a kisebb csontot is elvágta. Az elnyújtott tésztát gyakran cakkosszélű, ún. derelyemetszővel, csőrögemetszővel vágták el. A laskatésztát, olykor a zöldséget, káposztát a csizmadiáktól kikerült íves élű bicskiával vágták.

97 Apróbb eszközök voltak a különböző tésztaszaggatók, bár ezeket sokszor egyszerű üvegpohár helyettesítette. Az 1830-as évektől maradtak ránk a legszebb káposztagyaluk. Ezt a drága eszközt nem mindenki szerezte be, hanem - néhány káposztafej ellenében - egymásnak kölcsönadták. Jóval egyszerűbb, így mindenki által hozzáférhető eszközök a tökgyalu