Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)

A kész ételek osztályozása

Bevetés után feltették az előtét, és várták a sülést. A cipó már kb. egy óra múlva megsült. Ezt kivették, s ekkor a kenyereket megforgatták, hogy egyenletesen süljenek. Kb. 2 óra alatt sült meg minden kenyér. Ekkor a szívanóval kiszedték, tetejét vizes tenyérrel lemosták, hogy szép fényes legyen. Ilyenkor azt mondták: „az úr képét megmosdatták!" (Nagykercki) A kenyér legtöbb falusi kemencében feketére sült, de az volt a dicsőség, ha valaki szép pirosra tudta sütni a kenyerét. A kiszedett kenyeret előbb a konyha földjére leterített ruhára rakták, csak ha teljesen kihűlt, helyezték a kamarában levő kenyértatóra, illetve a fogyasztásra kerülő kenyeret a kenyeres kosárba. A kenyérsütés munkamenete variálódhatott akkor, ha valamilyen kiegészítő, pótló anyagokat is alkalmaztak. A főtt krumplit, málét stb. a dagasztás alkalmával keverték a liszthez, s ezzel együtt dolgozták ki a tésztát. A kenyérsütéshez nagyon sok kultikus, babonás hiedelem, illetve cselekedet kapcsolódott.

299 A mágikus cselekedetek egy része azt szolgálta, hogy a tészta jól megkeljen, magasra nőjön, más része, hogy áldás legyen rajta, vagyis a jó egészséget szolgálja. Fontos volt maga a kenyérsütés napja. Pénteki napon nem sütöttek, mert „sír a kenyér a kemencében". (Álmosd) Űrnapján se, mert aki süt, teknősbékává változna, vagy kővé válik a kenyere.

300 Aki vasárnap süt, annak kenyere a kemencében felcsattogzik, sületlen lesz.

301 A sárréti és a nyírségi falukban múlt századi öregek dagasztás közben szájukkal cuppantottak, hogy a tészta növekedését segítsék. A megdagasztott tészta tetejére, néhol a sütőlapátra ráborított kenyértésztára tenyerük külső élével bevetés előtt keresztet intettek. Ezt a műveletet még a reformátusok is elvégezték (Hencida). Álmosdon, Nagykerekiben a kovászra három keresztet rajzoltak, csillag alakban. Sokan ujjukkal belecsípték a tésztába, hogy magasra nőjön a kenyér. Hasonló okból bevetéskor az asszony magasra dobta a farát, vagy lábaközt a szoknyáját meglebbentette, hogy a kenyér felhasadjon.

302 Hencidán bevetés után a sütőlapátot megforgatták, nyilván azért, hogy az ártó hatalmakat a kenyér hollétéről megtévesszék. A bevetés során felszabaduló szakajtókosarakat egymásra borították, hogy a kenyér magasra nőjön. A pemetlevet, amelybe a tüzes szívanót, piszkafát, seprűt mártogatták az eladólány öntötte ki - lehetőleg nyugat felé -, azután végigszaladt rajta, hogy még abban az évben férjhez menjen. Sápon, Hencidán a szakajtót is megrázta, hogy kapós legyen. A kenyeret sohase szabad a tetejére fordítani, mert az asszonynak megfájul a háta, vagy meghal valaki a családban (Hancida, Kismarja). A kettévágott kenyér a válás szimbóluma. Debrecenben a tanyára érkező utast régen kenyérrel kínálták meg. A kenyeret lehetőleg a gazda szegte meg.

303 Megszegés előtt még reformátusok is a késsel keresztet rajzoltak a kenyér felső részére. Úgy tudták, hogy a kenyér héjától a gyerek szép piros lesz. A kenyeret egészében is tisztelet övezte. Eldobni egyetlen falatot se szabadott. Ha a földre esett, felvették, megcsókolták és megették. A kölcsönkért kenyeret illett megadni. („Kölcsönkenyér visszajár!") Legrosszabb a „panaszos kenyér", amit nem jó szívvel adnak. A kenyérhez számtalan szólásmondás kapcsolódik.

304