Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Fehér Ágnes: A történeti és szabadegyházi közösségek életének összehasonlítása

jóval több buktatót rejt magában —, mint az a protestáns evangéliumi szabadegyházaknál megfigyelhető. A történeti egyházak liturgiája, istentiszteleti rendje — bár tradicionális, és az előírásoknak megfelelő rendben zajlik —, nem ad lehetőséget a híveknek olyan vallásos elmélyülésre, élményre, mint a szabadegyházak esetében ez megvalósul. A hívek között egy viszonylag laza kapcsolat áll fenn —, és a kötelező vallásos alkalmakon túl többre nem is nagyon nyílik lehetőség. Általában hiányoznak azok a rendkívüli alkalmak, melyek lehetővé tennék egy igazán összeforrott vallási közösség kialakulását. Vizsgáljuk meg ezzel szemben a „másik" oldalt, vagyis a mai magyarországi szabadegyházak világát, belső életét, vallásgyakorlatának elemeit. Ezeknél a felekezeteknél mindenekelőtt azt kell kiindulási pontnak vennünk, hogy — ellentétben a történeti egyházakkal — nem „felülről", vagyis nem társadalmilag vannak szervezve, hanem kizárólag az egyén szabad felelősségteljes döntésétől függ az, hogy az adott vallási közösséghez tartozni akar, vagy sem. Ezeknek az egyházaknak a hazai kialakulásukkor is alapvető volt a szabad, szuverén választás, mely az esetek többségében a társadalomban, a hatalom felé nem jelentett előnyt. Ellenkezőleg. Szankciók, büntetések és különböző megpróbáltatások sújtották a történeti egyházakat elhagyó, és az új hitet valló felekezetekhez csatlakozó vallásos embereket. Nem változott a helyzet 1945 után sem —, hiába hozták létre a Szabad Egyházak Szövetségét a kis felekezetek legalizálására, védelmére. A Kádár-korszakban — bár rejtettebb, kifinomultabb eszközökkel —, de továbbra is fennmaradt a szabadegyházi tagság ellenőrzése, szemmel tartása. Kirívó atrocitások ugyan nem jelentkeztek, de a „másság", a különbözőség, a gyanakvás légköre továbbra is érvényesült. (Tegyük hozzá, a történeti egyházak, főleg a katolikusok körében is!) Olykor teológiai tartalmú vallásos előírások ütköztek az állam, illetve a társadalom által előírt vagy elvárt magatartás- és viselkedésformával. Példának érdemes megemlíteni a H. N. Adventista Egyházat, melynek teológiájának egyik alappillére a szombat megtartása a nyugalom napjaként, az „Úr napjaként". A szabad szombatok állami jóváhagyású bevezetése előtt ez számtalan konfliktust okozott a „szombathívők" körében. Sokan kénytelenek voltak munkahelyet változtatni emiatt —, és olyan területen próbáltak elhelyezkedni, ahol nem gátolták őket a szombat megtartásában. (Pl. elmentek az építőiparba, vagy maszekoltak.) Néha akadtak olyan szerencsés hívő emberek is, akik megtalálták azt a humánus munkahelyi vezetőt, aki lehetővé tette, hogy hívő beosztottja más napokon dolgozhassa le a szombati munkarendjét. A szabad szombatok törvényes bevezetésével szerencsésen megoldódtak ezek a problémák. A Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet, és az állam által el nem ismert Jehova Tanúinak közösségei a katonáskodás kérdésében kerültek ellentétbe az állammal. Ugyanis mindkét felekezet teológiájának egyik fontos kitétele, a fegyverfogás, illetve az eskütevés tilalma. Bár a végeredmény ugyanaz, de a kiindulási pont a két vallási felekezetet összehasonlítva alapvetően különböző. A nazarénusok a katonai szolgálatot a „Ne ölj ! " bibliai parancs alapján tagadták meg. A jehovisták ezzel szemben abból a tételből indulnak ki, hogy ők semmiféle állami és egyéb hatalmat, szervezetet nem ismernek el önmaguk felett —, épp ezért a katonaság intézményének való engedelmesség és az eskü kifejezetten vallási hitükkel szembenálló magatartásformák. Meg kell jegyeznünk, hogy ennek ellenére a nazarénus és jehovista fiatalok egyforma elbírálás alapján kerültek börtönbe a katonáskodás megtagadása miatt. Napjainkban a nazarénusokkal sikerült az államnak egyfajta kompromisszumos megoldást találnia, vagyis a hadseregben a nazarénus fiatalokat nem fegyveres alakulathoz, hanem egyéb kisegítő szolgálatra osztják be. A jehovistákkal a mai napig nem sikerült megnyugtató eredményre jutni ebben a kérdésben. Említettük már a fentiekben, hogy a szabadegyházi közösségek népszerűsége, aktivitása napjainkban szemmel láthatóan növekszik. Ha egy mondatban próbálnánk megadni a választ, akkor azt kell mondanunk, hogy ezek a közösségek tudták a legideálisabban megvalósítani a mai kor követelményének leginkább megfelelő modern, intim, intenzív vallási hitélmény gyakorlatát a tagjaik számára. A szabadegyházi tag esetében vallásos élete, vallásgyakorlata egyben egy speciális, vi-