Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)
Fehér Ágnes: A történeti és szabadegyházi közösségek életének összehasonlítása
Fehér Ágnes A TÖRTÉNETI ÉS A SZABADEGYHÁZI KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Jelen tanulmányunk célja, hogy a mai történeti egyházak, és a napjainkban működő protestáns evangéliumi szabadegyházak belső életének, vallásgyakorlatának lényeges eltéréseit megvizsgáljuk. Nem tekintettük feladatunknak, hogy az egyes egyházak teológiájának főbb vonásait ismertessük. Csak szükség esetén utalunk teológiai ismérvekre —, abban az esetben, mikor azok a mindennapi vallási élet, vallásgyakorlat módját, intenzitását meghatározzák, vagy legalábbis befolyásolják. Arra próbálunk magyarázatot találni, hogy a történeti egyházak rovására a mai protestáns evangéliumi szabadegyházak miért örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek —, főleg a fiatalabb korosztály körében. Az is izgalmas kérdés, hogy a szabadegyházak társadalmi rétegződése milyen irányban, és milyen okok miatt változott meg fokozatosan? Tudvalévő, hogy a szabadegyházi közösségek a múlt század közepétől kezdődően, majd a 20. század első évtizedétől felgyorsulva vertek gyökeret hazánkban. Egyrészt a külföldön, Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen megforduló magyar iparosemberek megismerkedtek a kinti új tanokkal, és ezeket aktív missziói munka révén próbálták itthon terjeszteni. A történeti egyházak addigi monopóliumát igen nehéz lett volna néhány lelkes evangélizátornak megtörni. Viszont a történeti egyházak ebben az időben komoly válságtünetekkel küszködtek. A történeti egyházak egyes gyülekezeteiben — ha nem is nagy számban kezdetben —, fokozatosan kezdett elkülönülni az űn. „hívők" rétege, akik valamilyen oknál fogva elégedetlenek voltak a történeti (elsősorban a protestáns, református) egyházak nyújtotta lelki „szolgáltatásokkal". Sok helyen a lelkipásztor személye okozott gondot a híveknek, aki valószínűleg nem tudta elég meggyőzően interpretálni a bibliai tanokat, vagy nem figyelt oda az egyházi tagok problémáira. Szigeti Jenő, a kiváló vallástörténész mutatott rá az ún. „paraszt-ecclésiolák" szinte törvényszerű kialakulására. Vagyis a nagy egyházon belül (az egyes gyülekezetekre lebontva) kezdenek kialakulni olyan hivatalosan el nem ismert kisebb csoportok, melyeknek tagjai önmagukat „igazi hívőknek" vallották. Többnyire házaknál összejáró kis imaköröket alkottak, akik egymással gyakran találkoztak, szorgalmasan tanulmányozták a Bibliát, és annak egyes részeit a maguk meggyőződése alapján magyarázták, értelmezték. Ez a hívő mag volt az a vallásos szellemű talaj, mely különösen fogékonynak bizonyult a külföldről beáramló változatos új tanok iránt. A külföldet megjárt iparosemberek időt, energiát nem sajnálva buzgón terjesztették az egyes új felekezetek tanításait. A fenti néhány sorban csak azért utaltunk a szabadegyházak magyarországi kialakulásának néhány mozzanatára, hogy a történeti és a szabadegyházak vallás gyakorlati módjának, hitéletének különbözőségeihez közelebb tudjunk jutni. Különösen szembetűnő tényező, hogy a mai szabadegyházi közösségek tagjainak létszáma nem csökken, vagy állandó, vagy pedig növekvő tendenciát mutat. Ezen túl sorra alakulnak újabbnál újabb felekezetek, melyek szintén a szabadegyházak virulenciáját bizonyítják. A történeti egyházak létszáma megközelítően állandó, és csak az 1980-as évek második felétől figyelhető meg az a j elenség, hogy a fiatal generáció tagj ai ismét megj elennek a templomok falai