Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében

A vízbefúltak kenyérrel történő keresése általánosnak mondható. Számtalan helyről ismerünk idevonatkozó adatokat. A különbség általában a kenyér nagyságában, készítésének idejében, valamint az elkészítés módjában tapasztalható. Egy XVIII. századi kuruzslószereket tartalmazó jegyzék szerint Újbányán egy darabka kenyeret kellett vízbe dobni, és a kenyér ahol megállt, ott feküdt a halott.

46 Szegeden az erre a célra készített kenyér mindössze libatojás nagyságú volt,

47 Tiszacsegén pedig 4-5 kg-os rendes parasztkenyér. Egyes helyeken csak a meghatározott napokon elkészített kenyeret tartották célravezetőnek. Tiszacsegén — mint fentebb szóltunk róla — pénteki napon sütött kenyér volt hatásos. Tápén (Csongrád m.) pedig húshagyókor sütöttek egy kis cipót, amelyet akkor vettek elő, amikor valaki vízbe fúlt.

48 A szomszédos Szegeden ugyanakkor az öregek emlékezetében máig érően a „nagypénteki kinyer" híre él. Bálint Sándor szerint ez utóbbi nyilvánvalóan a középkori nagycsütörtöki eulógia, vagyis az Oltáriszentség emlékezetére szentelt kenyér elnépiesedett, nagypéntekhez tapadt maradványa, és sajátos alkalmazása. Nagypénteken nem égvén tűz, tehát a szegedi tájon kenyeret sem szoktak sütni ezen a napon. Csak akkorát dagasztottak, mint egy libatojás. Később megszárították, eltették, és akkor vették elő, amikor valaki vízbe fulladt. Ilyenkor a közepét kifúrták, és égő szentelt gyertyát állítottak bele. A vízre eresztették, és ahol a gyertya belefordult, hitük szerint ott kellett a holttestet keresni.

49 Algyőn (Csongrád m.) úgy tudták, hogy a holttest oda is úszott, ahol a kenyeret, benne a hétszer megszentelt égő gyertyát a vízre eresztették.

50 A szokás Bornemisza Péter szűkszavú megjegyzése szerint még a középkor paraliturgikus hagyományaiból sarjadt: „mintha ki vízbe hal, tányérra viaszgyertyát gyújtsanak. És ott megaluszik, ahol fekszik.Rakamazon (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) a frissen dagasztott kenyérbe,

52 Jászberényben (Jász-Nagykun-Szolnok m.) pedig egy kenyérdarabra vagy tökhéjra erősített égő gyertyával keresték a vízbe fúltat,

53 s mindkét helyen — nem a gyertya elalvása, hanem — a gyertyás szerkezet megállása jelezte a holttestet.

54 Tiszacsegén nem emlékeznek rá, hogy valaha is tettek volna gyertyát a vízre eresztett kenyérbe. A reformátusoknál egyébként sem volt szokásban a gyertyaszentelés, és így a szentelt gyertya felhasználásával kapcsolatos hiedelmeket sem ismerik. Úgy tudják, hogy utoljára az 1960-as években kísérelték meg kenyérrel megkeresni a Tiszába fúlt áldozatot. „ Mikor ez a diákfiú, ez a Bútor fiú belefúlt a Tiszába,

55 és már három napj a keresték, és nem találták meg, ilyen idősebbek mondták, hogy keressék kenyérrel. Ha semmi nem, akkor az biztosan használ. Le is engedték a búzakenyeret a vízre. Azt már nem tudom pontosan, hogy odaért-e a holttest fölé, vagy már előtte megtanálták a búvárok." (Fülöp Lajosné Bari Erzsébet, sz.: 1916.) 46 Dr. Relkovic Néda: Kuruzslószerek XVIII. századi jegyzéke Újbányán = Ethn., 1912. 367. 47 Bálint S., 1980. 261. 48 Bálint S., 1980. 249. 49 Bálint S., 1980. 261. 50 uo. 51 Bornemisza Péter: Válogatott írások. (Összeállította és a jegyzeteket írta: Nemeskürty István, Bp., 1955. 202. 52 Relkovic Néda: Néphagyománygyűjtés = Ethn., 1923. 109. 53 Prückler József: Jászberényi néphit, szokások és babonák = Ethn., 1930. 132. 54 Relkovic N., 1923. i.m. 109; Prückler J., 1930. i.m. 132. 55 A Tiszacsegei Állami Halotti Anyakönyvek szerint: Butor János III. oszt. középiskolai tanuló, szül. : Tiszacsege, 1944. december 24., meghalt: Tiszacsegén 1961. június 24-én, Apja: Butor Márton, Anyja: Tóth Erzsébet, Halál oka: vízbefullás, Anyakönyvezés ideje: 1961. június 30. — Ezúton köszönöm meg Sándorné Gulyás Tündének, a nagyközségi önkormányzat jegyzőjének szíves segítségét.