Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében

Nyíri A ntal szerint az a tény, hogy az ilyen folyónevekből lett óvó kutyanevekkel eredetileg a pásztorok illették kutyáikat, arra mutat, hogy a névadás nagyon régi kornak a hagyománya. Abból az időből való, amikor az óvónevek még általánosak voltak, mikor a kimondott szónak és a névnek a varázserejében még hittek az emberek.

35 Nagypénteki fürdés Bizonyos időpontokban a víz különlegesebb erővel bír a nép hitében, mint máskor.

36 Az egyik ilyen különös jelentőséggel bíró alkalomnak számított nagypéntek. A nagypénteki fürdést, mosakodást Szendrey Ákos a magyarságnál általánosnak mondja.

37 Tiszacsegén is egészen az 1940-es évek elejéig lejártak nagypénteken fürödni a Tiszára. Ennek okául azt emlegették, hogy a népdal is azt mondja: Nagypénteken mossa holló a fiát, Ez a világ kígyót, békát kiált rámP

s „A holló is viszi a vízre a fiát nagypénteken, csak úgy veri a szárnyával a vizet, mint a kacsa. Hát akkor hogyne fürödne ilyenkor az ember is, azt mondták." (Barta János, sz. : 1920.) Voltak, akik szerint azért kell megfürödni vagy legalábbis megmosakodni e napon a Tisza vizében, mert „A Tisza vize lemos minden bűnt". „Jézus Krisztus is a Jordán vizébe megkeresztelkedett, és az lemosta minden bűnét."

39 Mindenekelőtt azonban az egész évi egészséget, frissességet akarták biztosítani a nagypénteki fürdéssel Tiszacsegén. „Apámtól hallottam, ha kimegyünk nagypénteken fürdeni, egész évben frissek leszünk meg egészségesek. Mikor mán virradt, mentünk ki, kizavart apánk bennünket. — Gyerünk csak, gyerekek, kifelé! Holló mossa a fiát! — Addig nem vót semmi, még nem is ettünk, míg nem fürödtünk. Az vót az első." (Kiss József, sz. : 1926.) Főként a rühösség és himlő megelőzése érdekében tartották fontosnak, hogy kimenjenek a vízre fürödni.

40 Azonban nemcsak megelőzésként, hanem a már meglévő rühesség elmulasztása érdekében is fürödtek a nagypénteki Tiszában. „Tudja, ahogy én már kezdtem öntudatra ébredni, rájöttem, hogy a rühesség annak volt a nyoma, hogy nem tisztálkodtak kellőképpen az emberek. És emiatt itt az ujjaik közt, a lábaik közt, a hónaljuk alatt megvót vastagodva a rüh. Hát persze, 35 NyiriA., 1963. i. m. 354. 36 vö.: SzendreyZs., 1940. 357-358.; SzendreyÁ., 1940. 393-400.; Róheim G., 1990. 248-250. 37 Szendrey Á., 1940. 396—397; Nemcsak a magyaroknál, hanem a szomszéd népeknél is szokásban volt. Róheim G., azt írja: „A testi és lelki tisztálkodás ideje Európa-szerte a nagypéntek." — Róheim G., 1990. 248. 38 vö.: Róheim G., 1990. 246-247. 39 vö.: „. . . lelki tisztálkodás ideje Európa-szerte a nagypéntek." — Róheim G., 1990. 248.; valamint ugyancsak Róheim G. szerint régi egyházi szokás, hogy az egyházba újonnan belépőket húsvétkor keresztelték, és a keresztelésre használt vizet a mise előtt a hívekre hintették. „Ezt a fecskendezést a nép újrakeresztelésnek fogta fel és általános bűnbocsánatnak, ..." — Róheim G., 1990. 250. 40 DENIA, ltsz. 1421.42. p. PappJ. gyűjtése; Debreceni Ember Pál az „Innep ajándékául az Isten sátorába felvitettetett Szent siklus" Kolozsvár, 1700. című munkájának toldalékában közli apósának, Martonfalvy György, nagyszerű debreceni professzornak „Keresztényi Inneplés, avagy Lelki Szent Mesterség" című prédikációját, melyet a néhai tudós, szentírásmagyarázó doktor 1663. március 26án mondott el a debreceni eklézsiában. Ebben ostorozza a méltatlanul ünneplő, babonás híveket, akik „Húsvét napján, hogy meg ne rühedzenek, megferednek.. .". — Közli: Csefkó Gyula: Régi feljegyzések a méltatlan ünneplésről = Ethn., 1931. 152.