Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Módy György: A debreceni Városi Múzeum

művészetek, de általában véve a műtárgygyűjtés iránt. A világi és egyházi főúri, nagybirtokosi központokban létrejött gyűjteményeket nem példázva a magyar városi polgárság a XVIII. században nem törekedett gyűjtemények létrehozására. A műgyűjtőket a XIX. század első felében is — mint Lyka Károly írta — többnyire bogaras, a józan viselkedéstől eltérő embereknek tartották. A „szép mesterségeknek" a debreceni cívisek között jóformán semmilyen megbecsültsége nem volt, így mecénás sem igen akadt, sem igazi műgyűjtő. Mégis létrejött az 1770—1830 közötti időszakban két viszonylag jól ismert gyűjtemény polgárok kezén. Az egyik a Kazai Sámuelé, a másik Fáy Jánosé. Egyik sem volt igazi cívis származék. Mind a ketten nemesi családból valók, Kazai református, Fáy katolikus volt. A Veszprém megyei Kazai a Kollégiumban tanult két alkalommal is, a városban lett patikus 1750-ben, előbb bérelte, majd megvásárolta a város patikáját. Fáy Jánosnak az apja került Debrecenbe a XVIII. század derekán postamesternek. Fáy a család emődi nemesi birtokán lakott 1816-ig, ekkor választották meg szenátornak. Tisztségét 1833-ban bekövetkezett haláláig viselte, közben többször megválasztották polgármesternek. Mindkettőjük életrajzát Zoltai Lajos írta meg. Kazai fiatal korában, az 1730-as évek vége táján többfelé megfordult Itáliában, német földön. Az 1750-es évektől a szakmája gyakorlásához szükséges könyveken kívül gyűjtött régi és ritka kiadványokat, valamint numizmatikai anyagot és kevésbé jelentősen régiségeket. Weszprémi István 1774—1784 között megjelent orvostörténeti munkájában több helyen hivatkozik Kazai gyűjtői jártasságára és nagyértékű darabjaira. A rendezetlen anyagi viszonyok közé jutott Kazai, aki a Kollégiumtól is vett fel kölcsönt, az 1770-es évek végén felajánlotta gyűjteményét megvételre a bécsi udvari gyűjteménynek és a pesti egyetemi könyvtárnak, majd az 1790-es években a fiatal Jankovich Miklósnak és gróf Teleki Lászlónak. Végül is halála előtt egy esztendővel, 1796 július végén könyvtárát, numizmatikai gyűjteményét és egyéb régiségeit a Kollégium vette át, elsősorban is korábbi követelésének biztosítására. A közel két és félezer érme mellett nagyrészt pannóniai eredetű római gemmák, feliratos táblák, szobrok, régészeti leletek kerültek a Kollégium könyvtárába. A könyveket kivéve, a több évtizedig lepecsételt és csak ellenőrzéskor felbontott ladikokban tartott Kazai-féle gyűjtemény feldolgozására 1848ig nem kerítettek sort. A Kollégiumban e gyűjtemény odakerülése után sem alakult ki valóságos múzeum, pedig a már a XVIII. században meglévő és lassan gyarapodó érem- és régiségtárat 1745-ben rendbe szedte Szilágyi Sándor a könyvtár akkori vezetője. A Kollégium fenntartóinak és vezetőinek talán tudomása sem volt a Kazay gyűjtemény értékeiről, kivéve Domokos Lajos főgondnokot. Fáy János a képgyűjteményét még emődi tartózkodása alatt alapozta meg. Később külön kezelt könyv- és kézirat, ásvány és csiga, valamint görög-római régészeti gyűjteményrészt alakított ki. Anyai nagybátyjától Klimó György pécsi püspöktől pedig 40 000 forint értékűre becsült numizmatikai gyűjteményt örökölt. Ez utóbbit egy alkalommal el akarta adni, hogy további festményeket vehessen. Képgyűjteményéről — melyet a házában, Rickl Zelmos Ámos vas- és fűszerkereskedő lakásán és a piarista atyák rendházában helyezett el — ezúttal nem szólok, hiszen emlékülésünkön Szőlősiné Kürti Katalin számol majd be a debreceni képzőművészeti gyűjtésről. Fáy János gyűjteményét végrendelete szerint unokaöccse Fáy