Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Nagybákay Z. Antal: Múzeumpártolás a század elején

szeretettel mélyedt bele a múzeum ügyeibe, ö lett a fáradhatatlan Zoltai Lajos múzeumőrnek a muzeális tárgyak gyűjtésénél, az ásatásoknál, a le­véltári kutatásoknál, s minden más munkájában a legfőbb méltányló ja és serkentője. Zoltai bácsi, ahogy őt a családban hívtuk, minden a Múzeum részére újonnan szerzett tárgyat legtöbbször a Sesztina vasüzlet irodájában Sesztina Jenőnek mutatott be, s minden muzeális kérdést közösen vitattak meg, együtt örültek a múzeum állandó gyarapodásának. Trianon után váratlanul felbukkant egy külföldön élő derék magyar ember, aki elhatározta, hogy a hosszú éveken át lassanként összegyűjtött műkincseit a magyar államnak, esetleg szülővárosának Bajának, vagy in­kább egy nagyobb egyetemi városnak adja. A szerencsés kiválasztott Deb­recen városa lett. Ez a nagyszívű mecénás pedig Déri Frigyes Bécsben élő selyemgyáros volt, Múzeumunk névadója. Déri 1920. október 18-án utazott először Debrecenbe, s itt szándékát az illetékeseknek a Városházán adta elő személyesen. Sesztina Jenő mint lelkes múzeumbizottsági tag ekkor ismerkedett meg Dérivel, amely isme­retségből az első perctől kezdve erős szimpátia, meleg barátság fejlődött ki. Az új múzeum elhelyezése körül azonban olyan áldatlan, hosszadalmas vita alakult ki az illetékes vezetőtényezők körében, mint napjainkban a budapesti Nemzeti Színház elhelyezése körül. Így, amikor 1921. május 9-én Déri újra eljött Debrecenbe, legnagyobb csodálkozására ez a kérdés még mindig csak vajúdott. Az adakozót ez szemmel láthatólag bántotta és elkeserítette. Látva ezt az elhelyezés körüli kavarodást és huzavonát Sesztina Jenő közben mindent elkövetett, hogy Déri a kedvét el ne veszítse, nehogy más városnak juttassa a kincseket érő gyűjteményt. Ettől a gondolattól vezérel­tetve többek között azt találta ki, hogy felkért egy debreceni hentesmes­tert, név szerint Takács Józsefet és egy mézeskalácsost, özv. Czobor Ká­roly nét, hogy küldjenek Déri Frigyesnek egy-egy csomag debreceni külön­legességet pár sor köszönő írással, amelyben kifejezésre juttatják örömü­ket, és elismerésüket a nagyszerű múzeumi adományért. Ezen kívül Sesztina Jenőné Csanak Margit kezdeményezésére a Sesz­tina, Csanak, Rickl és Münnich családok hölgytagjai egy díszes ,,a debre­ceni nők hálás köszönetét tolmácsoló" albumot készítettek többezer debre­ceni nő aláírásával, amely album címlapját a Csanak Jenőné Siposs Margit által fogalmazott szöveggel Haranghy Jenő iparművész festette, s az album kötését pedig Dávidházy Kálmán debreceni neves könyvkötőmester vé­gezte: Dérinek olyan jól esett, s úgy meghatotta Debrecen polgári társadalma részéről megnyilvánult ezen többféle megértő figyelem, s különösen a többezer aláírásos művészi kivitelű album a hálás elismerés és köszönet ékes szavaival, hogy másnap, május 10-én a Sesztina-villa teraszán, ahol a városi vezetőséggel folytatott tárgyalások folytak a múzeum elhelyezé­sére vonatkozólag, véglegesen elhatározta, hogy minden elkedvetlenítő huzavona ellenére mégis csak Debrecennek adja gyűjteményét. A debre­ceni aláíró nőknek pedig hazautazása után a legszebb képeiről színes rer produkciókat készíttetett, s azokból minden aláírónak küldött néhány pél­dányt, nyomtatott, Haranghy rajzával ellátott köszönősorokkal együtt. Édesanyámnak küldött két példány, két Benczúr kép reprodukciójával együtt csodával határos módon megmaradt. T.i. volt egyszer egy Sesztina­féle vasüzlet a Piacz utcán, amelynek alkalmazottai az emberi szeretet legmagasabb fokát mutatták ki akkor, amikor Budapestre menekült fő­nökük (Debrecenből akkor 1000 ember menekült el, az alkalmazottak

Next

/
Oldalképek
Tartalom