Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

IV. Színházi élet a városban

kajában rémület, aggódás, anyáskodó boldogság, naivság, fecsegő öregség a jogos felháborodással, amikor gúnyt űznek belőle! És Simor Erzsiben nem kevésbé a kacérság, az előkelő hűvösség a bosszúállással, nagyravágyó önámítással, boszorkányos, démoni gyűlölettel, korlátolt elfogultsággal (Capuletné). Soós Imre Rómeója milyen szép fokozással fordul át lányos, gyermekes, holdvilágos hevülésből a férfias szerelem komolyságába, a nőies könnyekből a nagy kriptajelenet komor leszámolásába. Téry Árpád Lőrinc barátja a darab tragikumát ellensúlyozó optimizmus, felvilágosult szerzetes, természetismerő filozófus, telve atyáskodó humanitással, de ugyanakkor némi szenteskedő óvatossággal is. A közönség hibája, hogy a természetről mondott szép monológjára nem figyel eléggé, pedig Téry józan, kiegyensúlyozott, feltűnést kerülő, egyszerű reális előadó modorában a legelmélyültebb mai művészi alakítással találkozhat. Vajon hiba volt-e Bicskey Károly Capuletjének zabolátlan kitörése, szinte állativá züllesztő dühe, aljas durvasága leányával szemben? Nem. A színészi alakítás mindig végletes. Bicskey a mulatságban mézes-mázos vendéglátó a feudális úr nyugalmas, biztos fölényével. De amint egzisztenciája veszélybe jut azzal, hogy lánya nem akar hozzámenni a hercegi családból származó Paris grófhoz, elveszti biztonságérzetét, fölényét, s a maga igazi brutális valójában jelentkezik. Ugyanez a Capulet volt mindkét jelenetben és mégis mennyire más színekkel - ez volt Bicskey érdeme. Mercutio Szentessy Jánosnak eddig, a szó szorosabb értelmében véve is, a legkomolyabb alakítása, elsősorban Tybalttal vívott párbajában. Minden eddigi gyerekességét levetette, egyrészt könnyed, léha, másrészt szíve vérével szenved, gyűlöl, férfihoz méltóan, megdöbbentően. Ez egyébként a rendezésnek is legjobb részlete, a párbaj előtt megjelenő Tybalttal, szemben a Capulet-mulatság zárt, merev táncos jelenetével. Nehezebb volt plasztikus alakítást nyújtani Escalusnak, Verona hercegének (Németh József). Kissé szavaló modora elütött a j áték egészétől, bár egyszerűségében így is volt sok rokonszenves vonás, anélkül azonban, hogy méltóságának elég súlyt adott volna, s egysíkú volt Mensáros László (Paris) szerepe is, aki egyébként túlságosan elnőiesítette alakítását. Utóbbi jó munkái után most Márkus László és Hortobágyi Artúr színtelenebb volt. Körösztös, Nóvák modora kezd szokottá válni, s Szedő Lajosnak több változatra volna képessége. Mind a rendezés, mind pedig a legszerényebb szerep, Véselyi Margité, Major Pálé, Puskás Ferencé, Sárady Zoltáné, Bán Eleméré, Sárközié, Zelenayé, Sólyom Zoltáné, Brunda Mihályé, Tyll Attiláé, Késmárki Józsefé, Rudas Lászlóé megérdemelte a már említett Csengery Edit mellett, aki olyan kidolgozott gesztusokkal kísérte urai mozdulatait, s a most is igen elmélyült Thuróczy Gyula mellett, hogy gondos munkájukat a közönség osztatlan tetszése kísérte. Mivel lehetne még fokozni az előadás összhangját? Fölösleges, hogy a cigányasszony pipázik, kártyázik, s a gyerek hajában tetvészkedik egyszerre; vigyáznia kell Soós Imrének, hogyha már az artikulációja megromlott, kitűnő játéka, mozgása ellenében ne romoljon a beszédritmusa, lejtése. Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén - mondja, s a kezén-t olyan érzelmesen, omlatagon nyújtja el, hogy groteszkké válik, akár az erkély-jelenet irreális kapaszkodásainál. A kezdet szenvelgéséből is elég volna mérsékeltebben. Hotti Éva nagyszerűen alakít, de kissé többet játszik a kelleténél. A foghíjas dajkában még harmincéves sincs az energia. Nóvák se legyen figurás, csak naiv szolga, Mensáros peScS