Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

IV. Színházi élet a városban

SHAKESPEARE (Egy ciklus bevezetője) A világirodalom legnagyobb alkotója - s még azt is kétségbe vonták, hogy élt. Igaz, hogy maradtak fenn kéziratai, halotti maszk nyomán készült egyetlen arcképe bárki másé lehet; nevét, ahányszor találkoztunk vele: annyiféleképpen írták, s ha kortársa, a Volpone szerzője - Ben Jonson - azt írta róla, hogy szerette, mert „becsületes volt és nyíltszívű", vajon nem írhatta volna ugyanezt a modern materializmus megalapítójáról, Francis Baconról, akiről Delis Bacon be akarta bizonyítani, hogy azonos Shakespeare-rel? A korát követő puritanizmus hallgatott róla, Goethe felfedezte, Tolsztoj méregbe mártott tollal viaskodott vele, Bjelinszkij csodálta. Átírhatták százszor is az arisztokrácia ízlése szerint, és versenyre kelhetett vele a klasszicizmus kényszerzubbonyba bújtatott dramaturgiája, Shakespeare: él. Él, akár apjának, a bukott polgárnak a pénzén váltotta meg nemességét, akár nem, akár őrizte a színészek lovait, akár nem, akár az apja szellemét játszotta a Hamletben, akár nem. Hát változtat az életéről fellelhető néhány bizonytalan adat azon a harmincnyolc drámán, s másfélszáz szonetten, amely tőle örökül maradt? Itt áll a mű, s amit mond, mindennél több, igazabb. Akárki írta: tiszta ember volt, aki a Rómeó és Júliában még gyermeki naivsággal vágott neki a világnak, s már az Athéni Timonban, nem is utolsó darabjában, keserű átkot szór az emberiségre. Nem az emberre, sohasem, hanem az embert megrontó társadalomra, pénzre, hajlamokra. Nem a csillagokra, melyekre kora még hajlandó volt a felelősséget áthárítani, hanem az embert kerékbe törő konvekciókra, a zsarnokokra, a butaságra, gonoszságra, pénzen vett barátokra, hiúságra, önzésre, Jágókra és III. Richárdokra. Bizonyosan megvolt rá az oka. Őt is körülvették rafinált törtetők, akik szent ügy álarcába bújtatták egyéni ambíciójukat, neki is hadakoznia kellett Tybaltokkal és Claudiusokkal, de ugyanúgy érezhette ő is, hogy ránehezedik minden felelősség egy kor romlottságával szemben, mint Hamletre, hogy rajta múlik Anglia becsülete, mint Brutuson Rómáé. Egyetlen ember szenved, örül, győz és bukik el Shakespeare valamennyi alakjában: ő maga, és mégis: soha nem érezzük darabjait egyetlen ember magánügyének, hanem az emberiség nagy, közös gondjai szócsövének. Ahogy ő gondolta: kikiáltani a világba az igazságot úgy és ott, ahol és ahogy az a legtöbbet hat, változtat - azzal a reménységgel, hogy minden kín és gazság ellenére: van megoldás, kijuthat az ember a veremből, amit maga ásott. Van, hiszen elbukhat Hamlet, a történelem ezernyi tanúsága szerint, de Fortinbras-szal, a fiatal norvég királlyal új és emberibb korszak kezdődhet, elbukhat Rómeó és