Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

mes, új horizonttá tud kiteljesedni. Hogy erre elhivatott, nem egy verse bizonyítja. Rendre haladva azt látjuk, hogy a tizedik verse táján már otthonosan mozog a magyar ritmus és egyúttal az időmérték nyugati köntösében. A kísérletek között elővillan a részletek felfedező öröme ilyen vonzásokban: szűzvállas csőcselék, csizmán sudárult legények, udvarlent gőzöl a trágya. Akkor jön meg igazában a kedve, mikor a Dabolci húsvétkor megleli helyét a vers minden kis íze: „Eldúlt-fúlt a gólyamosó, ibolya-nyílás volt. Teltzsák nehéz parasztoknál csali arcú lány volt. Dalolva jött, meg szétszaladt, két-három rokolyás. Édes bor volt, harangszó volt, élő hímes tojás." Nem tudom, időrendi sorrendbe vannak-e szedve versei? Akár igen, akár nem, a vers születését így is nyomon lehet követni, rajtuk a vers érzéki megsejtésétől az ihlet és képzelet transzcendens régiójáig. Három verssel arrébb a hasonlat ismét egy fokkal erősebb: „Fehérebb lesz lelkem, Mint lemosott hulla, Fehérebb, mint a torony, őszifalus éjszakán. Mint a fejfák emléke, Csontjaidnál szépapám, mint menyasszony fátylán az Örökélet bája. Legényember kisulykolt lengő gatyászára." (Kövessük a vers belső rendjét s nyomban kitűnik, hogy milyen különös törvényszerűség fogja össze az egymás mellé sorakozott hasonlatokban a lelket, hullát, a fehér tornyot, a csontokat, a menyasszony fátylát, s bármily groteszkül hat: a legényember lengő gatyaszárát.) Az Álomban „ünnephírelőkről" hallunk s szinte szégyenkezünk azon, mióta Pesten élünk és még sohasem tudtuk olyan szép csengésűén hallatni és láttatni, mint ő, hogy: „birsalmaszín villamosok" gördülnek a hajnalba. Ezzel a verssel már a kész költő jelentkezik. Az asszociációk eredeti szabadsága, spontán lendület, különös zamatú nyelvi ajándék Erdély és Debrecen közös kincséből s kiteljesedett forma. Az utolsó három versszak az ébredés előtti feszültség s az álomképek szétporlásának egyesüléséből támadó tökéletes egységű szimbólum: „De a külvárosi gyerkőc ezerszámra útracsábul, elődöng a történelem pityókásan a kocsmábul. Egy-kettőre olyan lesz, mint népdalszülte fejedelem és kezet csap a rigmussal, szerre ugrik ahajt velem.